Otthon voltam, aztán hazajöttem

Vera: - Bepakoltál már?
Ági: - Viccelsz? Ki se csomagoltam még!

Ez a rövid kis párbeszéd, azt hiszem, kellőképpen visszaadja azt, hogy milyen kevés időt is sikerült otthon (Budapesten ill. Zalaegerszegen) töltenem.

Hazamenetelem apropója eredetileg egy felvételi vizsga volt. Aztán az végül elmaradt, azon egyszerű okból kifolyólag, hogy nem mentem el. Ettől függetlenül, két napot töltöttem gyönyörű fővárosunkban. Hál' Isten majdnem mindenkivel sikerült összefutnom az egyetemi baráti körből. Jó volt megint összegyűlni, átbeszélni, kinek hogyan is alakulnak a dolgai. Egytől egyig olyan értékes fiatalok! Nagyon jó volt velük újra! :)
Aztán az eredeti tervek úgy hangzottak, hogy hétvégén irány Zala és az Egerszeg Fesztivál! Amiből viszont az orkán erejű szél, a heves esőzések és a mocsok hideg gyakorlatilag minden programot meghiúsított... Úgyhogy lesz mit bepótolni a nyáron (ill. augusztusban...): Magna Cum Laude koncert, Harcsa Vera, Budapest Bár etc.
Egerszegen is sikerült összefutnom pár emberkével. Nem mellékesen, kis családomat is újra láttam, majdnem fél év után. Kisebb megrökönyödést váltottam ki Gergő bátyámból, lévén, miért is teszek mindenre tejfölt...? :) Meg bepótoltam lemaradásomat nagymamám zseniális házi rétese, a zalai prósza (tócsni, cicege, kinek hogy...) meg a Túró Rudi terén is... :)
Hétfőn aztán jöttem is vissza Spanyolországba. Késő esti buszom már nem volt, így Madridban töltöttem egy napot. Felkerestem egy új ifjúsági szállót. (Cat's Hostel) Az épület maga gyönyörű, a szállás olcsó és tiszta, de a szobák eléggé zsúfoltak és levegőtlenek, szóval annyira nem ajánlom... Megint egy rakás amerikai diák között találtam magam, ami sokadszorra történt meg velem Spanyolországban. A többség Európa-túrán van. Ide-oda cikáznak az országok között. Nem rossz, nem rossz... :) Amúgy itt említeném meg, hogy nincs olyan nap, amikor ne hangzana el a spanyolok szájából, hogy 'Krízis van'. Valóban. Kb. 20%-os a munkanélküliségi ráta, ami nem piskóta. Viszont. Azt azért nem árt látni, hogy milyen szintről is történt a visszaesés. Mert míg egy átlag spanyol családot úgy érint a válság, hogy akkor elmarad az idei nyaralás, addig Magyarországon más dolgok élveznek prioritást. Mondjuk, hogy be legyen fizetve a rezsi meg egyebek... Amúgy a viszonyítás végett: egy spanyol óvónő 1400 EUR-t keres havonta. 3 év fősuli után. A magyar meg nem.
Aztán egy másik dolog, ami eléggé arcul csapott: Madridban teljesen véletlenül belefutottam egy fotókiállításba. (Honlap) (Itt találkoztam először azzal az ötlettel, hogy a kiállítóterem mellett létrehoztak egy különtermet, ahol a fotósok rövid videókon mesélnek a riportok hátteréről, saját élményeikről, kedvenc képükről.) Nagyon klassz volt az egész, volt egy olyan sorozat, ami iszonyatosan ledöbbentett. Erről a problémáról anno már hallottam, de azt nem gondoltam, hogy ennyire gyakori eset. Szóval: Pakisztánban a nők elleni erőszak egy sűrűn előforduló formája, hogy sósavat locsolunk az illető hölgy arcára, esetenként testére. Hogy mi az indok? A lány kikosarazott egy udvarlót. Meg mert szólalni valamiért a kényszerházasságban. Esetleg egy régi családi vita dühét rajta töltötték ki a szülők/rokonok. Ennyi. Amikor megláttam azokat az eldeformálódott arcokat, köpni-nyelni nem tudtam. Iszonyúan dühös voltam és a legrosszabb a tehetetlenség érzése volt. Ezért szoktam én mindig azt mondani, hogy azért nem nézek horrorfilmeket, mert nekem elég egy híradót végignézni. És az még jobban üt, tekintve, hogy tudom, nem fikció...