Gasztro

Már egy jó ideje elterveztem, hogy írok Nektek a spanyol gasztronómiáról. Íme:

Azt hiszem senkit nem ér meglepetésként, hogy egy átlagos spanyol háztartásban jóval több halféle fogy, mint pl. Magyarországon. Ez természetesen a tenger közelségével és ebből adódóan igen kedvező árával is magyarázható. Meg kell mondanom, hihetetlenül élvezem, hogy ennyiféle halat és egyéb tengeri kütyüt lehet kapni itt. Abszolút favoritom a garnélarák (langostinos). Van abban valami csábító, amikor farkasszemet nézel azokkal a kis fekete szemeivel... :) Én kifejezetten élvezem még a megpucolását is. Finnyásoknak a koktélrákot (gambas) ajánlanám, aminek az elkészítése abszolút semmi macerával nem jár: fokhagymás olívaolajon kicsit megfuttatod és voilá! Annak, aki viszont még nem barátkozott meg az ilyen jellegű ételekkel, két dolgot javasolnék. Otthon is kaphatóak a panírozott rákollók (muslitos de mar) és a rákrudak (tronquitos de mar). Előbbitől nem kell megijedni, hiszen nem az ollót kell körberágni, hanem egyszerűen csak annál fogva tudod megenni a csirkehúshoz hasonlítható rákhusit. Nyammm... :) A rákrudak első számú kedvenceimmé váltak az utóbbi időben, hiszen nagyon gyorsan elkészíthetőek: csak ki kell kapni a mélyhűtőből, be a mikróba és máris lehet enni. Köret mellé vagy akár salátába keverve. Maga a tökély... :) Másik favoritom a fokhagymakrém (ajioli), ami még egy egyszerű pirítóssal is csodákat művel. És, hogy milyen is az igazi spanyol pirítós? Természetesen olívaolajjal kenjük meg a még meleg, ropogós kenyérszeletünket. Ennyi. Esetleg egy paradicsom levét ráfolyathatjuk még, ha túl száraz lenne az ízlésünknek. Amúgy ha már az olívánál tartunk. Az oviban a gyerekek kedvence az olívabogyó! Állítom, hogy ha egy szelet csoki és egy bogyesz között kellene választaniuk, utóbbi mellett döntenének... :) Az az igazság, hogy én egy időben annyit ettem, hogy most már rá se tudok nézni... :) Viszont rájöttem, hogy a fekete bogyó sem rossz, sőt! Van valami, ami viszont igen felkapott errefelé és ki nem állhatom: a csicseriborsó (garbanzos). Hasonló érzéseket vált ki belőlem a kifejezetten a mi környékünkre jellemző gachas. Körülbelül olyan íze van, mint valamiféle lisztes zsírnak. Így is készül. Nem ajánlom. De a spanyol borokat, amik az egész világon méltán híresek, annál is inkább. Viszont érdekes, hogy egy spanyol SOHA nem inna bort egy bárban, hiszen azt csakis az étkezésekhez fogyasztják. (Úgy gondolom, az egész országban egyedül Bazka és Eszter dacol kitartóan ezzel a szokással... :) Ha pedig már a bároknál tartunk. Meg kell jegyeznem, hogy életem eddigi 22 éve alatt nem töltöttem el annyi időt bárokban, mint mióta itt vagyok. Ez nem azt jelenti, hogy alkoholistává váltam volna, egyszerűen csak Spanyolországban a bárokban folyik az élet és kész. Egész családok ülnek be, nagymamástul, kisgyerekestül a hétvégéken. Nem egyszer fordult már elő, hogy valamelyik kissrácommal találkoztam az oviból - az éjszaka közepén. Amúgy egy ilyen nagy zabás (értsd: én :) számára igen kedves szokás, hogy a bárokban a sör mellé automatikusan tapas-t hoznak ki. Bára válogatja, hogy mit is szolgálnak fel csipegetnivalónak. Lehet az sima chips, mogyoró vagy szotyi. Jobb helyeken viszont azért megadják a módját. San Clementében a kedvenc kajás helyünkön (Duo) pl. orosz salátát, sajtot vagy valamilyen speckó spanyol sonkát hoznak ki az innivaló mellé. A tapas hagyománya Andalúziából indult útjára. Sajnos azonban nem sikerült meghódítania az egész országot. A katalánok (mint mindenben...) ebben is különcnek bizonyulnak, náluk ugyanis egyáltalán nem él ez a szokás, ugyanúgy, mint az ország északnyugati csücskében élő galíciaiaknál. Utóbbiaknál egyébiránt hihetetlenül jó a polip ill. kedvencem a caldo gallego, amit egy igen sűrű levesnek titulálnék. Na, és akkor így a végére hagynám a legjobbat. A desszertet. :) Fájó pont ez nekem, mivel a jó idő beköszöntével (tegnap 34'C-ot mért a hőmérő...) bikini-hadműveletbe kezdtünk a csajokkal és a kollegínákkal. No, de erről majd máskor... Szóval: jelen pillanatban megőrülök egy jó kis puncstortáért! Mivel a spanyolok valahogy egészen másképp fogják fel a cukrászsütemények fogalmát, mint mi, magyarok. A sütik többsége egy lágy piskótaalapú valami, ami tocsog vmilyen édes trutyiban. Ami persze finom, de mégsem az igazi... :) A másik véglet pedig a galletas, azaz a kekszek világa. A spanyolok nagyon kekszesek. Nagyon. Bemész egy átlagos élelmiszerüzletbe és egy gondola, az tuti, hogy csak kekszekből áll. Nem is nagyon esznek csokit. Anélkül is van bőven mivel növelni azokat a zsírpárnákat... Hajajjj...

PS: A képen szakács barátunk, Jesús paella-ja látható. Azt hiszem a fotó magáért beszél... :)

Rus

Venida de la Virgen

A múlt hétvégém annyira sűrűre sikeredett, hogy minél előbb le kell írnom, mert a végén még összegabalyodnak bennem az élmények és valamit jól ki fogok hagyni...

Kezdjük azzal, hogy újfent bővültünk egy fővel, név szerint Eszter barátnőjével, Vikivel. Dominik nem is bírja követni a tempót, azt hiszem. 21 évig egy magyarral nem találkozott, erre Spanyolországban tömegesen támadtuk le, ráadásul majdnem kivétel nélkül csak csajok... :)

Viki nagyon jókor érkezett, mivel hétvégén volt a Rus-i Szűz (La Virgen de Rus) eljövetele. Ez az egyházi hagyomány a falu össznépi búcsújává érett az idő folyamán. Ráadásul mi Bazka ill. két barátunk, Sandra és Rafa szülinapját is ünnepeltük, úgyhogy fiesta volt fiesta hátán! :) Szombat este baráti vacsira voltunk hivatalosak (ez ugye spanyoléknál 10 órát jelent). Az előbb említett, szülinapos párnál voltunk jópáran, utána pedig nyakunkba vettük a helyi szórakozóhelyeket. Hogy is fogalmazzak...? Ez a hétvége nem az alvásról szólt... ;) Vasárnap reggel aztán a falu apraja-nagyja Rus felé vette az irányt, mi sem tettünk hát másképp. Rus San Clementétől 9 km-re fekszik (lásd. egy előbbi bejegyzés). Az itteni kápolnában él a Szűz, akit ezen a napon visszavisznek a faluba. Délelőtt tehát mindenki összegyűlt, hogy jelen legyen a Szűz elmenetelénél. A hagyomány szerint gyalog kell kísérni a Szentet, mi viszont inkább a kocsis verziót választottuk... :) A főszereplő délután 3-ra érkezett San Clementébe, ahol aztán bevonult a piactérnél álló templomba. Futva. Merthogy a hagyomány szerint (ami ugye szent és sérthetetlen), az utolsó kb. 10 m-t futva kell megtenni a Szűzzel, ami után pedig mindenki ujjongva élteti őt. Igen, őt, merthogy mindenki úgy beszél róla, mint egy élő személyről. Az egész eléggé bizarr volt, na. De nem tudom, hogy a klángyűlés után már miért is csodálkozom...? :) (lásd. előző bejegyzés)

Hétfőn aztán sikerült végre kipihenni a fáradalmakat, Eszter pedig azzal koronázta meg az estét, hogy eredeti tavaszi tekercset csinált nekünk. Röviden és tömören: nyammm...! :) Aztán a hét másik nagy találkozása egy olyan fiatal párral történt, akik nemrég jöttek haza Indiából. Egészen konkrétan hátizsákkal járták be az országot. Októberben indultak és rengeteg rövid kurzust is végeztek ott, mind az indiai kultúrához kapcsolódóan: jógáról, meditációról stb. Nagyon érdekes volt hallgatni őket, teljesen feltöltöttek energiával. Szeretem az inspiráló embereket. Látod a szemükben a szikrát, amikor velük beszélsz. Ez az, ami nem enged leállni és továbbvisz az úton, ha elfáradtál.

Egyveleg

No, kérem. Mindenkit előre figyelmeztetnék, hogy mielőtt belevágna az alábbi bejegyzés olvasásába, szerelkezzen fel két hétre elegendő hideg élelemmel, tekintve, hogy egy jó ideje nem jelentkeztem és bőven van miről beszámolnom. Na, akkor ugorjunk is neki! :)

Félidős képzés:

Bármennyire is hihetetlenül hangzik, már több, mint fél éve Spanyolországban leledzem. Ennek apropóján március végén Andalúziába utaztunk 3 az 1-ben pajtásaimmal (értsd: élet/lakó/munkatársaimmal). Sajnálatos módon azonban nem egy nagyobb városban, hanem ismételten egy faluban találtuk magunkat, név szerint Mollina-ban. Az előző, mondhatni családiasra sikerült képzésekhez képest, most kb. 85 másik, Spanyolországban élő önkéntessel ill. mentoraikkal tölthettünk el négy nagyon klassz napot. Megmondom őszintén, egyáltalán nem volt ínyemre ez a nagy létszám, mert mire eldőlt, kivel is van igazán egy hullámhosszon az ember lánya, addigra már mehettünk is szépen haza... A képzés voltaképp egy összegzése volt annak, hogy mit is csinálunk itt, mik valósultak meg a terveinkből ill. esetlegesen mik nem, utóbbin pedig hogyan dolgozhatunk tovább. Egy nap kirándulást szerveztek nekünk Osuna-ba, ami egy tipikus andalúz falu. Valami mese. De tényleg. (lásd. fotó) Visszatérve Mollinába, esténként serényen látogattuk a helyi vendéglátó egységeket. Azt hiszem rajtunk kívül sok bevételük nem is volt a héten... :) Megismerkedtem jó pár nagyon aranyos emberkével, akikkel remélhetőleg Facebook Őszentségének hála nem hal meg a kapcsolat egyhamar. Persze klassz volt látni a régi ismerősöket is: Rebekát, Andrást a hajdúszoboszlói képzésről, Serena-t, Aileent, Matthieu-t, Erhant a santiago-iról.

Hófödte hegyek:

A hétvégét sokan a nem is olyan messzi Málaga-ban vagy Granada-ban töltötték, én viszont inkább megspóroltam magamnak a jegyátíratási macerát és Madrid felé vettem az irányt Eszterrel. Serenának, tiszteletbeli olasz anyukánknak hála két éjszakát töltöttünk a fővárostól 80 km-nyire található Gargantilla del Lozoya nevű kis hegyi falucskában. Serena és az angol Andrew egy ökoprojektben vesznek részt, mentoruk, Nacho irányítása alatt. Aki egyébiránt a település polgármestere. Nacho a házát nap- és szélenergiával fűti, az udvarban éppen egy üvegház létrehozásában ügyködnek. A multi-kulti ott folytatódott, hogy rajtunk kívül is bővült a ház lakóinak száma, a magyar Adrienn és a szintén angol Paul lévén. Gyönyörű helyeket láttam újfent. Kicsit Ausztria és Írország keveréke volt a táj, teljesen lenyűgözött!

Madrid:

Vasárnap aztán irány Madrid! Nagyvárosi levegő, hömpölygő embertömeg, Starbucks és a tudat, hogy körülötted mindig történik valami. Hihetetlenül jó érzés volt. Komolyan mondom, egy jó ideig nem szeretnék faluban lakni. Voltaképpen soha többet... :) (Kivéve persze leendő őrségbeli hétvégi vityillómat... ;) Visszatérve a témához: a gyönyörű napsütésnek hála, Madrid lakóinak 99%-a a város legfelkapottabb parkjában a Retiro-ban pihente ki a hét fáradalmait. Csatlakoztam én is a napozó lustálkodók népes táborához. Tőlem jobbra egy belga (?) srác gitározott, mellette egy csoport Erasmusos diák beszélgetett egy marokkói fickóval, akinek hála jó pár új infót tudtam meg pl. Casablancáról. :) Nagyon furcsa volt annyi ember között teljesen ismeretlenül. Megszoktam már, hogy az elmúlt hetekben mindig volt mellettem valaki. Ez a kis magányom (ami egyébként hihetetlenül jólesett...), egészen hétfő estéig tartott.

Kati és Jennifer:

A Wizzair-nek "köszönhetően" 1,5 óra késéssel, de pozsonyi barátnőm, Kati is megérkezett végre! Újabb két éjszaka következett Madridban. Azt hiszem, teljesen beleszeretett a városba. Amit abszolút meg is tudok érteni... :) Japán turistákat meghazudtoló fényképezési szokásai lévén minden szép helyet lencsevégre kapott. Mivel a városban volt Dominik is, találkoztunk vele és német barátaival, Vanessa-val és Camilo-val. Teljesen véletlenül még egy filmpremierbe is belefutottunk, ahol aztán tőlünk karnyújtásnyira osztogatta az autogramokat Jennifer Aniston és Gerard Butler. Vicces volt. :) Spanyol hírességeket is láttam, bár ez csak a mellettünk álló helyi fiatalok magyarázata után tudatosult bennem. Utolsó nap elmentünk a Prado-ba is, ahol zömmel Goya (pl. A meztelen Maya) és Velázquez (Las meninas) festményeket láttunk. A XX. századi festészet hódolói viszont jobb, ha Madrid másik két múzeumát (Reina Sofia és Thyssen) keresik fel, tekintve, hogy a Prado-ban egy Picasso, Dalí vagy Miró kép sincsen. Amit bántam is egy kicsit...

Klán gyűlés:

Szerda este San Clemente felé vettük az irányt. Kati, azt hiszem, a falu szebbik arcát láthatta, tekintve, hogy Húsvét lévén szokatlanul sokan töltötték itthon az ünnepeket. Csütörtökön és pénteken voltak a tradicionális körmenetek, ahol a szenteket ábrázoló szobrokat a vállaikon hordozzák végig a faluban a beöltözött önkéntesek. Akik egyébiránt totál úgy néznek ki, mintha a Klux Klux klánból szalajtották volna őket. Félelmetes - is lehetett volna, ha nincsenek színes ruhákba öltözött felvonulók is. Akár még gyerekek is beöltözhetnek amúgy, akik cukorkákat osztogatnak a bámészkodó pórnépnek. Egy szó, mint száz, az egész dolog elég bizarr volt, kérdezzétek meg Katit, ha nekem nem hisztek...! :)

Furi:

Azzal, hogy Kati itt volt, egy ponton végre találkozott a két életem. Az ottani meg az itteni. Az otthoni meg az itthoni. :) Furcsa érzés ez, azt hiszem, csak akkor érti meg igazán az ember, ha huzamosabb időt tölt távol a családtól, barátoktól, munkától, iskolától, a megszokott mindentől meg az utcakövektől. Ugyanakkor személy szerint én mindenkinek előírnám ezt a kalandot, mert az ember az új környezet által iszonyatosan sokat tapasztal és ezáltal tanul. Nem csak nyelvet, meg kulturális szokásokat, hanem emberismeretet is. És ami a legfontosabb: önmagáról is. Néha tényleg nem árt eltávolodni a megszokottól és mint egy külső szemlélő, felülről tekinteni kis életünkre. Hiszem, hogy az ember rátalál pár morzsára, amin aztán útnak indulhat. Csak az irányt nehéz megtalálni. De azt nagyon.