Happy Hippie

Vendégjárás

A mai estével szerény háztartásunk magyar lakóinak száma 2-ről 7-re emelkedett. Itt töltenek ugyanis Eszter barátnői pár napot, egy, az elmondásuk alapján nagyon klasszul sikerült madridi hétvége után. Hát nem mondom, furcsa a lakás minden szegletéből magyar szót hallani. :) Mint ahogy az is, hogy magyarul néztem filmet ma. Azt hiszem erre közel fél éve nem volt precedens... A héten amúgy memóriagyakorlat címszó alatt elkezdtem összeírni, hogy hány filmet láttam, mióta itt vagyok. 37-nél tartok, de ugye ebben nincsenek benne a tévésorozatok (Jóbarátok, Szex és New York). A helyi könyvtárban sok klasszikus van DVD-n, akár még fekete-fehér filmek is, úgyhogy be kell pótolnom a lemaradásaimat... :)
Visszatérve a vendégseregre. A héten Bazka 2 szlovák barátnője is itt volt. Kiderült, hogy a lányok nagymamája magyar származású, úgyhogy bevetették minden magyartudásukat. A mulatóstól kezdve az esti imáig mindent hallottam tőlük. :) Aranyosak voltak nagyon.
A hét fő eseménye a szlovák és magyar delegációk érkezése mellett a carnaval, vagyis a farsang volt. Tegnap éjjel volt a csúcspontja. Én végül happy hippie lettem, színpompás művirágokkal megtűzdelt dögös vörös parókában. :) Hihetetlen, hogy itt mindenki mennyire be volt sózva a jelmezek miatt. A többség már hetekkel előtte elkezd készülődni a bulira. Kár, hogy nálunk otthon, az általános iskolával gyakorlatilag meghal a beöltözés hagyománya. A héten az oviban is volt beöltözősdi. Hát annyira kis aranyosak voltak, meg kellett őket zabálni! :) Kedden mindenki maga választhatta ki a jelmezét. Mi a lányokkal játékbabákká varázsolódtunk a szekrényeink tartalmának legszínesebb darabjai és kiegészítői által. Szerdán pedig egységes jelmezeink voltak. Szemeteszsákokból alkottunk Flinstones-jelmezeket. Én Vilma voltam. :) Képeket itt inkább azért sem tennék közre... :)
Aztán mi volt még, mióta utoljára írtam...? Chorizo-ról kiderült, hogy a saját neméhez vonzódik. Úgyhogy mostanában már elvárja, hogy az élettársát is etessük. De úgysem tudunk ellenállni. Elvégre toleráns háztartás vagyunk, mint maga a spanyol társadalom úgy általában. Madridban, Valenciában is egy csomószor láttam férfi párokat kéz a kézben sétálni és a kutya nem nézi őket, mert tényleg abszolút nem érdekel ez senkit itt. És ha már megint a kutyákhoz lyukadtunk vissza: az unokahúgom első szava spanyolul: Chorizo. Végül is kezdjük a leghasznosabbakkal a nyelvtanulást, ugye... :) Nekünk most inkább egy új spanyoltanár fog ez ügyben segíteni, heti kétszer.
Most egy darabig a faluban leledzem hétvégente, egy kicsit spórolni szeretnék a következő időszakra. Március vége lesz igazán pörgős. Fallas lesz Valenciában. Ez a város legnagyobb és ezért értelemszerűen leghíresebb fiestája. Ilyenkor teljesen begőzöl mindenki: jöhet minden, ami tűzijáték. Eszter dobta fel a témát először:
- Menjünk! / - Persze! Menjünk. / - Csak van egy kis probléma. / - Mégis mi? /- Félek a petárdától...
Na, így lesz csak igazán izgalmas a dolog. :) Közvetlenül a Fallas után irány az EVS-es mid-term tréning. Nagyon várom már, több okból is: Andalúziába megyünk (Málaga közelébe) és találkozunk sok régi ismerősünkkel, mind a hajdúszoboszlói, mind pedig a santiago-i képzésről. Klassz lesz. Érzem. Már csak egy hónap... :)

Chorizo

22.

A mai napon 22 éves lettem. Különösebben nem vagyok feldobva a dologtól, annak ellenére, hogy még a rádióban is küldtek nekem egy számot és Amalia (a mentorom) férje (!) egy hatalmas ananásztortát sütött nekem... :) Azt hittem, hogy ennyi idősen végre tisztábban látok pár dolgot a nagybetűs ÉLETben. Hát, tévedtem. Egyre kevésbé értem az emberi kapcsolatokat, legyen az magyar vagy spanyol. Szóval a háttérben próbálom megfejteni a lehetetlent, közben pedig pörögnek a hetek. Kicsit átalakult a napirendem, tekintve, hogy Dominik vezényletével heti 2x capoeira edzésre járok. Jól esik ennyire intenzíven mozogni, de azt hiszem ez nem az én műfajom, szóval nem tudom, meddig bírom. Azt hiszem én a jóga vagy a Pilates mellett teszem le a voksom... :) Szerdánként linómetszésre járunk Eszterrel. Anno még az általános iskolában csináltam egyszer-kétszer és ezen aztán annyira fel is buzdultam, hogy sikerült egy jó nehéz képet kiválasztanom. Nem is tudom, mire leszek kész vele, de ha meglesz, feltétlenül lefotózom és megmutatom. :) Február közepétől újra lesznek spanyolóráink. Heti 2x. Reméljük a legjobbakat... :) Amúgy félelmetes, mennyire ingadozónak érzem a nyelvtudásomat. Egyszer bátran, gond nélkül nyomom a sódert, másnap meg egy tőmondatot nem tudok kinyögni spanyolul. Borzalom. Viszont! A hétvégén Valenciában jártam. :) Teljesen bele vagyok esve abba a városba! Valami egészen hihetetlen, hogy mennyire jól megfér benne minden: tengerpart, óváros, modern negyed, stb. A lányok otthon maradtak, úgyhogy Dominikkal ketten vágtunk neki az útnak. Eredetileg az volt a terv, hogy szombat délután jövünk is vissza, én viszont nem bírtam magammal és maradtam. Jól tettem. :) Találtam egy klassz hostelt, szóval, ha valaki arra jár, akkor foglaljon bátran ide: Purple Nest Hostel Vicces volt, mert ahhoz képest, hogy low season van, alig találtam szállást az éjszakára. A keresgetés annyira fel is pöccentett, hogy úgy döntöttem, itt az ideje elveszteni a Starbucks-szüzességemet. Egészen pontosan egy málnás sajttortával és egy epres frappuchinoval történt a dolog. És nagyon jó volt. :) Ill. további történelmi pillanat, hogy nagy merészen beültem egy moziba is. Az új Sherlock Holmes filmre. A közönség nagy része amúgy középkorú volt, csodálkoztam is, hogy kiket vonz egy Guy Ritchie film. Szerintem egy jó kis krimire számítottak, nem éppen ilyen stílusban... :) Ja, és el ne felejtsem: büszke kutyatulajdonosok vagyunk! :) Van egy kóbor kutyi, aki mostanában állandóan az ajtónknál téblábol. Chorizo-nak (kolbász) neveztük el. Másra se vágyik, mint egy pár finom falatra és egy kis simogatásra. Végülis mindig is úgy gondoltam, hogy az emberek és a kutyák nagyon is hasonlóak... :) Ó, igen! Ki ne maradjon a blogom gasztronómiai része! Egy barátunk (szintén Jesús) szakács és múlt héten sütött nekünk brownie-t. Hát mit mondjak...? Mennyei. A titka az, hogy mascarponét csöpögtet el a tetején. Hmmm... :) Amúgy ez a falu azt hiszem tartogat még meglepetéseket. Kiderült, hogy 33 különböző nemzetiség képviselteti magát itt. (Megjegyezném újfent: 7000 lakosú település!) Ma az egyik csoportomba pl. egy új kolumbiai kissrác érkezett. Vele nem lesz gond. A sírós-hányós kislány is kezd lassan megbékélni a helyzetével. Ez van, ezt kell szeretni... :)

A nap idézete:
"Meg kell tanulnunk vágyakozni az után, ami a miénk." (Simone Weil)