Nagynéném állítása szerint másról sem szól a blogom, csak a bulikról, úgyhogy úgy döntöttem, a mai bejegyzést csak és kizárólag a munkámnak szentelem:
Szóval: két csoporthoz vagyok beosztva (2-3 évesek), akikre egy-egy óvónő vigyáz. 11-ig az első csoporttal (10 fő), utána a másikkal (14 fő) vagyok. Hogy mi is a feladatom? Bármi, ami jön! Együtt játszunk, segítek a tisztálkodásnál, az ebédnél, alvásnál, hazamenetelnél stb. Hál' Istennek a gyerkőcök zöme már szobatiszta, bár előfordulnak még apróbb-nagyobb balesetek. Ezeket általában egy napra időzítik mindannyian. Szerintem a háttérben konspirálnak ám rendesen...! :) Van egy oktatóprogram. Ez egy elég komplex dolog, már a totyogósoknál elkezdődik. Mi most éppen a színeknél tartunk. Ma sárga labdát festettünk például. :)
Hazudnék, ha az mondanám, nincsenek kedvenceim. De szerintem ez normális, ne mondja nekem egy pedagógus sem, hogy ne lennének gyerekek akikkel jobban ill. kevésbé szimpatizálnának! Utóbbi is akad, bizony. Van egy kislány, aki abban a pillanatban iszonyatosan idegesítő rinyálásba kezd (tudom, hogy ez a szó eléggé súlyos, de képtelen vagyok máshogy kifejezni), amint a kolléganőm kiteszi a lábát a teremből. Egyszerűen képtelen vagyok hatni rá, de más nevelők is így állnak a dologgal... Annyira felstresszeli magát a kislány, hogy rendszeresen kidobja a taccsot! Amit kinek kell feltakarítania? Így van! Hát nekem!
Kisgyerekekkel dolgozni klassz, ez tény, de nem csupán móka és kacagás! Jól le tudnak fárasztani a kis pockok, az egyszer tuti! :)
PS: Tök érdekes, ma figyeltem fel arra, hogy egyedül egy román kislány anyukája mondja azt, hogy Gracias!, mikor elviszi a gyereket délután. Szóval lehet, hogy a közép-kelet európaiakat sokszor lenézik nyugaton, de udvariasságban akkor is sokkal jobbak vagyunk. Lásd: engem még egy spanyol férfi sem engedett előre az ajtóban... Persze, tudom, hogy ez nem a világ vége, de én már csak egy ilyen régimódi chica vagyok. :)
Szóval: két csoporthoz vagyok beosztva (2-3 évesek), akikre egy-egy óvónő vigyáz. 11-ig az első csoporttal (10 fő), utána a másikkal (14 fő) vagyok. Hogy mi is a feladatom? Bármi, ami jön! Együtt játszunk, segítek a tisztálkodásnál, az ebédnél, alvásnál, hazamenetelnél stb. Hál' Istennek a gyerkőcök zöme már szobatiszta, bár előfordulnak még apróbb-nagyobb balesetek. Ezeket általában egy napra időzítik mindannyian. Szerintem a háttérben konspirálnak ám rendesen...! :) Van egy oktatóprogram. Ez egy elég komplex dolog, már a totyogósoknál elkezdődik. Mi most éppen a színeknél tartunk. Ma sárga labdát festettünk például. :)
Hazudnék, ha az mondanám, nincsenek kedvenceim. De szerintem ez normális, ne mondja nekem egy pedagógus sem, hogy ne lennének gyerekek akikkel jobban ill. kevésbé szimpatizálnának! Utóbbi is akad, bizony. Van egy kislány, aki abban a pillanatban iszonyatosan idegesítő rinyálásba kezd (tudom, hogy ez a szó eléggé súlyos, de képtelen vagyok máshogy kifejezni), amint a kolléganőm kiteszi a lábát a teremből. Egyszerűen képtelen vagyok hatni rá, de más nevelők is így állnak a dologgal... Annyira felstresszeli magát a kislány, hogy rendszeresen kidobja a taccsot! Amit kinek kell feltakarítania? Így van! Hát nekem!
Kisgyerekekkel dolgozni klassz, ez tény, de nem csupán móka és kacagás! Jól le tudnak fárasztani a kis pockok, az egyszer tuti! :)
PS: Tök érdekes, ma figyeltem fel arra, hogy egyedül egy román kislány anyukája mondja azt, hogy Gracias!, mikor elviszi a gyereket délután. Szóval lehet, hogy a közép-kelet európaiakat sokszor lenézik nyugaton, de udvariasságban akkor is sokkal jobbak vagyunk. Lásd: engem még egy spanyol férfi sem engedett előre az ajtóban... Persze, tudom, hogy ez nem a világ vége, de én már csak egy ilyen régimódi chica vagyok. :)
