Fin

No, Kedveseim! A spanyol kaland véget ért. Immár Zalaegerszegről írok Nektek. Hétfő hajnalban értem haza. Hazudnék, ha azt mondanám, könnyű volt az elmúlt két hét. De hát egyszer minden jónak vége szakad... Kezdődik hát egy egészen új, budapesti fejezet - avagy magyar kalandra fel...! :)

Ovisainktól és munkatársainktól egy fiesta keretében búcsúztunk. Utána másfél hét vakációt engedélyeztünk magunknak. Kolléganőnknek, Maria José-nak hála, Toledóba is eljutottunk, így a végén. Toledo kihagyhatatlan! Gyönyörű! Teljesen beleszerettem. Egy jótanácsot adnék csak az odalátogatóknak - ugyanazt, amit én is kaptam minden Toledót megjárt ismerősömtől: kényelmes cipőben menjél...!!! ;)

Aztán jártunk még La Rodában is. La Roda San Clementétől félórás autóútra fekszik. Itt látogattunk el egy hamisítatlan spanyol feriára. A feria gyakorlatilag a mi búcsúinkhoz hasonlítható esemény, annyi különbséggel, hogy jóval tovább tart, mint nálunk, akár egyhetes is lehet.

Az utolsó pénteken búcsúbulit rendeztünk. Jólesett, hogy mindenki eljött, aki fontos volt számunkra. Tudom, hogy bármikor is látogatok vissza, szeretettel várnak.

Vendég nélkül viszont az utolsó hét se telhetett el. Cécile járt nálunk, egy belga ex-önkéntes leányzó Bilbaóból. Őt még első kinti tréningünkről, Santiago de Compostelából ismerjük. Jó, hogy itt volt, együtt aztán utoljára kicsit mi is turistaszemmel néztünk kis falunkra. Belmontébe is ellátogattunk, ahol nemrég adták át a felújított várat. Gyönyörű farozettás a mennyezete, ablakaiból szélmalmokat látni etc. Szóval igazán manchego, azaz la manchai a javából! :) Az erős napsütést aztán már szegény kis fényképezőgépem sem bírta tovább, így megboldogult. Végleg. Pont egy héttel Eszteré után...

Másnap Cécile Murciába utazott tovább. Dominikkal. Így aztán elbúcsúztunk totálisan lökött, mégis legeslegjobb német barátomtól. Sírás nélkül persze nem ment a dolog. Bár teljesen biztos vagyok benne, hogy tartjuk majd a kapcsolatot. Különben is el kéne látogatnom Németföldre, kicsit ugyanis fel kéne frissíteni haldokló nyelvtudásomat...

Aztán jött minden utazás legrosszabb része: a pakolás. Szombat este, fél 9-kor teljesen bepánikoltam, mivel olybá tűnt, nem fognak beleférni a 10 hónap motyói a bőröndjeimbe... Így hát szert tettem egy újra, az utolsó utáni pillanatban - örök hálám a kínai üzletnek! :)

Vasárnap aztán indultunk haza. Délelőtt búcsúzkodtunk még egyet mentorunktól, Amaliától és kedvenc spanyol szakácsomtól, Jesústól, akinek még legjobb brownie receptjét is sikerült lenyúlnom... :) Luis, San Clemente legjobb rádiósa és legtrendibb spanyoltanárnője, Eva kísért ki minket a buszállomásra.

Meglepődtem, mennyire jól bírtuk a hazautat Eszterrel. Azt hiszem, ehhez hozzátartozik az is, hogy a reptéren találkoztunk egy nagyon klassz házaspárral, Rozival és Józseffel, akik már harmadszor tették meg az El Caminót. Idén éppen Fatimából, Portugáliából. Szeretem a világjáró embereket. Mindig tele vannak újabb és újabb történetekkel, élményekkel. Inspirálnak. Izgatja őket az ismeretlen. Nyitottak az emberek felé. Így érdemes csak élni, nem...? :)

Hát ennyi...

Még egyszer szeretném megköszönni Nektek, hogy olvastátok a blogot! Remélem jól szórakoztatok! Én mindenképpen...! :)

Un beso,
Ági

Toledo

Aloha!

Kati: "Te...! Hogy is van a 'Szia!' spanyolul...? 'Aloha!'?
Imádlak. :)

Alicante

A hétvégén Alicantéban jártunk Eszterrel és rádiós barátunkkal, Luis-szal. Eredeti terveink szerint Luis egy barátnőjénél lett volna a szállásunk. Tulajdonképpen ez adott löketet az utazásunknak... Aztán némiképp módosultak a tervek, ugyanis hamar rájöttünk, hogy csöppet megbízhatatlan a vendéglátó leányzó. Kalandosan indult a minivakáció: este 9-kor érkeztünk meg és sokáig úgy tűnt, hogy a kutya nem vár minket. Éjfélkor sikerült beesnie a hölgyeménynek, egészen pontosan egy hároméves gyerkőc (rá vigyáz éppen, au pair lévén) és két nigériai fiatalember társaságában. Kiderült, hogy már nem egy, a központban lévő lakásban lakik, hanem a munkaadójánál, egy ecuadori családnál, Alicante külvárosában. Különösen nem örültünk a fejleményeknek. Még kevésbé a leányzó enyhén szólva érdekes egyéniségének, úgyhogy mindennek a végeredménye az lett, hogy a szombat estét már egy kényelmes kis hostelben töltöttük... (Hostel Portugal, nagyon jó áron és központi helyen!)

Alicante számomra nagy meglepetés volt! Teljesen más kép élt róla bennem! Először is, fogalmam se volt, hogy ez a város ekkora! Több, mint 330.000 lakosa van és ugye ehhez még hozzáadódik a turisták hada is nyáron... Igen modern amúgy, tele van tömbházakkal, viszont azért meg-megbújnak a központban nagyon hangulatos kis terek, fákkal, virágokkal, kávézókkal. A város fölé magasodik egy vár is, amit azonban nem sikerült megmásznunk, tekintve, hogy kicsit kifutottunk az időből. Mint mindig... :) Onnan nagyon klassz lehet a kilátás - szóval íme egy újabb indok a visszatérésre...! ;)

Ahhoz képest, hogy egyszer-kétszer voltam már a Földközi-tenger spanyol partjainál (Valencia, Elche), még egyszer sem sikerült bevetődnöm a habokba. Szóval be kellett pótolnom a lemaradásomat... ;) Mázlink volt az idővel. Olyan meleg volt, hogy égette a homok talpamat! Szombaton végképp megtelt a strand. Mint a heringek. :) Volt egy kritikus pillanat, amikor már azon gondolkodtam, elcsatangolt ötévesekhez hasonlóan bemondatom a nevemet a hangosbemondóban, tekintve, hogy fogalmam se volt, hogy hol is vannak a többiek a parton... :)

A pénteket leszámítva tehát nyugis hétvégénk volt. Igazi nyaralás volt ez, kötelező turistáskodás nélkül. Ránk fért a pihenés, mivel az utolsó két hét elég sűrűnek ígérkezik. Furcsa érzés, hogy vége. Egyrészről rossz itt hagyni mindent, amibe annyi mindent fektettünk az elmúlt 10 hónapban. Embereket, szokásokat, a folyamatos újdonságok ízét és az állandó spanyolozás örömét. :) Másrészről viszont jó lesz újra otthon, a család, a barátok miatt... Ma voltunk a helyi rádióban. Kicsit pityergésbe fulladt az interjú... De mint tudjuk, minden vég valami újnak a kezdete. A következő 2 évem is sokat tartogat - legalábbis én mindent megteszek ez érdekében. :) Múlt héten derült ki, hogy felvettek az ELTE-re. Szóval szeptembertől irány imádott Budapestem! :)

Zene, zene, zene!

Rendhagyó módon most nem naplót írok Nektek, hanem egy kis zenei összeállítást.
Azért is szeretnék megosztani Veletek pár dolgot, mivel:
- vakáció lévén talán több időtök van és utána tudtok nézni pár előadónak, aki megtetszik
- a zene baromi jó nyelvtanár, a dalszövegekből mindig tanul valami újat az ember... (tapasztalat... :)
- és mert a música mindig is fontos része volt az életemnek és mióta itt vagyok, nagyon sok új hatás ért, amit jó megosztani másokkal is! :)

Figyelem! Természetesen a lista nem teljes! Az előadók nevére kattintva belinkeltem egy-egy népszerűbb dalukat YouTube-ról, tessék meghallgatni! :)
{ Utólag kaptam a hírt, hogy sajnos, Magyarországon, jogi macerák miatt nem lehet mindegyik videót megnézni... :S }

Kezdeném a legeslegjobbal, kedvenc spanyol együttesemmel: ők a Vetusta Morla (azaz, a repülő kutya a Végtelen történetből... :) Hál' Isten van pár barátunk, akik kifejezetten ezt a típusú indie rockot hallgatják, szinte csak és kizárólag. Így szerettem meg hát a Love of Lesbian nevű formációt is. Kihagytam egy koncertjüket pár hónapja, amit most már hihetetlenül bánok. De legalább még egy jó okom van a visszatérésre...! ;)

Másik megunhatatlan kedvencem Chambao, aki flamenco etno izét énekel és valami elképesztően jó! (Ezt a számát még a megboldogult spinninges időkből ismerem. Erre nyújtottunk az óra végén... :) A másik ilyen elvarázsolt együttes az Ojos de Brujo. Énekesnőjük egyébként San Clementéből származik. :)

A spanyol gitár szerelmeseinek Paco de Lucía és Camarón kötelező! Ha nem ragaszkodunk a spanyol gyökerekhez akkor pedig Snétberger Ferenc a befutó. Voltam anno, Zalaegerszegen, koncertjén. Komolyan mondom, kijöttek a könnyeim, annyira gyönyörű volt! :)

Vicces amúgy, mennyiféle zenét hallgattunk mind a négyen. Most már a szlovák ska és a német metal terén is műveltebb lettem... :) A vietnámi folk terén viszont sürgős pótolnivalóim vannak! :)

Rádiós műsorvezető barátom kérdezte tőlem múltkor, hogy milyen spanyol zenészeket ismerünk mi, magyarok. Szerintem Enrique Iglesiasnál meg a Las Ketchupnál leragadtunk... Ami nagy baj.
Szóval íme pár, igen sikeres spanyol énekes/nő és együttes:
- David Bisbal, a Balázs Pali-friszkójú aktuális szívtipró
- El canto del loco, ami a sikítozó tinilányok abszolút kedvence
- La oreja de Van Gogh, akiket mondjuk én nem csípek, az énekesnő vékonyka hangja miatt...
- Macaco, aki Dominik kedvence és nagyon viccesen énekel angolul (hopp, irónia, hát nem kicsúszott...? ;)
- Bebe és Vega és még megannyian...

A latin-amerikai előadókat szándékosan nem emeltem ki. Nyilván ők is nagyon sikeresek Spanyolországban (Paulina Rubio, Julieta Venegas, Thalía etc,). Shakira foci VB-s dala nélkül nap nem telhet el. Esküszöm, sokkal jobbak a dalai spanyolul, mint angolul...! Amúgy itt szembesültem először azzal, hogy hány előadó írta át az eredetileg angol nyelvű slágereit spanyolra. Nem hiába, a spanyol anyanyelvűek (több, mint 400 millió ember!) hatalmas piaci erővel bírnak a zeneiparban! Ha már a nyelvnél tartunk. Múltkor tudtam meg, hogy Latin-Amerikában nem az ibériai spanyol hanggal jelennek meg a mozifilmek, hanem külön szinkronizálják őket, lévén a latin-amerikai akcentus igen erős és sokszor a szóhasználat is eltérő: pl. Spanyolországban az autó coche, míg Latin-Amerikában a carro kifejezés használatos.

Végül pedig két igen hasznos kifejezés:
- princípe azul: szó szerint a kék herceg. Aki nálunk szőke... :)
- media naranja: szó szerint fél narancsot jelent. Meg életed párját, vagyis a másik feledet. :)

Fogyatkozunk

Tegnap hazament Bazka. Végleg. Big Brother után szabadon: ő az, aki elsőként hagyta el a házat. Természetesen nem sikerült visszatartanom a sírást, de hát a búcsú (általában) nem éppen örömteli esemény az életünkben. Ám, ha minden a tervek szerint alakul (...), szeptemberben találkozunk. Úgyis régóta szerettem volna már eljutni Prágába... ;) Bazkát Spanyolország azzal búcsúztatta el, hogy megnyerte neki a foci VB-t és akkora fiesta volt itt, hogy csak na! :) Ráadásul a góllövő Iniesta egy nem is olyan távoli, la manchai faluból származik, szóval ez még hab volt a tortán! :) Aztán hétfőn ugye hazajött a világbajnok csapat Madridba. Mást se lehetett látni aznap a tévében, csak az ünneplésüket. Élőben folyt a közvetítés. :) Ezt leszámítva, a hét nagyon nyugis volt. Szerdán vacsorára hívtuk a mentorunkat, csütörtökön szerveztünk egy esti búcsúpikniket Rus-ba. Tegnap pedig egész nap a lagúnáknál voltunk (lásd. pár bejegyzéssel előbb). Telt ház volt, nem mondom. Elvégre 35-40'C-ban mindenki vízpartra vágyik... Jövő hétvégén remélhetőleg ismét úton vagyunk. A cél: Alicante! :) A következő hosszabb út pedig Budapestre vezet, egészen pontosan augusztus 8-án...

Nagyon spanyol

Szeretnék megkérni mindenkit, hogy a spanyoloknak szorítson vasárnap! Mert ha megnyerik, akkor akkora buli lesz itt, hogy csak na! :D Már a szerdai elődöntő után is kisebb népünnepély alakult ki a faluban, elképzelni se tudom, mi lehetett pl. Madridban... :) Elvégre olyan még sose volt, hogy foci VB-n idáig jutott volna a válogatott. Minden jel szerint nem csak mi készülődünk a vasárnapra. Ma már minden spanyol zászló elfogyott az üzletekből... :) A barátaim azt mondják, itt a VB-n kívül állítólag nem nézik jó szemmel a spanyol zászlót - természetesen a közintézmények kivételével - mert azt a Franco-érához kötik. Amúgy ha már ilyen nemzeti dolgoknál tartunk: az is érdekes, hogy a spanyol himnusznak, szinte egyedülálló módon a világon, nincs szövege. Kicsit furcsa, nem? Állítólag voltak arra törekvések, hogy írjanak egyet, de végül a spanyoloknak nem jött be az ötlet, fellázadtak és jól le is szavazták. Szóval temperamentum az van, meg kell hagyni... :) Van pár dolog, ami nagyon tetszik itt. Például az, hogy a spanyolok sokat tudnak saját országukról: konkrétumok, töri, föci, aktuálpolitika etc. Pedig elég szép nagy egy ország, nem kicsi történelemmel a háta mögött, szóval van bőven info... :) Úgy érzem, büszke egy nemzet a spanyol. Ez az, amit iszonyúan hiányolok a magyarokból. Sokszor érzem azt, hogy tudatlanok vagyunk, nem ismerjük és nem is vállaljuk fel saját gyökereinket. Ez borzasztóan elszomorít. Szóval jó lenne pár dolgot megőrizni és hazavinni magammal Magyarországra. Leginkább az életörömöt. Mert a spanyolok aztán tudnak élni. Ha nincs is semmi különös alkalom, akkor is lehet ám fiestát csinálni...! :) Van, hogy néha igenis lassúak (40'C-ban nem is csoda...), de este aztán kivirul mindenki. Nem gondolom, hogy mindennek kizárólag a pénz lenne a kulcsa... Bár itt hiába van krízis és történelmi csúcsot döntő munkanélküliségi ráta, azért a financiális alapok igenis megvannak. Az nem árt, ha van. Amúgy spanyoléknál 660 euró körül van a minimálbér. A kisgyerekek bölcsis ellátásáért viszont kb. 170 eurót fizetnek a szülők. Havonta. Szóval keményen perkálni kell. Vannak tehát dolgok, amik meg ugye nálunk kényelmesebbek. Az éremnek mindig két oldala van. Lassan véget ér a 'spanyol kaland'. Bazka jövő héten már megy el. A projekt végén összegzést kell írnunk munkáltatónknak, az EU-nak és magunknak is. Ez késztetett arra, hogy komolyabban a dolgok mélyére nézzek. Azt hiszem, elég fontos változáson mentem át az elmúlt kilenc hónapban. (Nem! Még mindig nem vagyok terhes! :) Úgy érzem, jó irányban változtam. A spanyolok nyitottsága sokat segített abban, hogy én is kicsit nyissak magamon. Most már nagyon jól bírom az éjszakázást is... :) Kénytelen voltam, mivel a spanyol buli éjfélkor kezdődik és 6-7-kor ér véget... :) Az előbb találkoztam egy barátommal és hirtelen beugrott, hogy fél évvel ezelőtt milyenek is voltak a beszélgetéseink és milyen volt most. Baromi jó érzés volt. Annak ellenére, hogy a nyelvtanomon van bőven mit csiszolni... Azt 'mondanom' se kell, hogy a kisgyerekek terén is sokat tanultam. Aztán ugye megtudtam, hogy a bikaviadalokat egy csomóan utálják és sajnos spanyol gitáron se játszik mindenki... :) Megtapasztaltam azt is, hogy a siesta valóban nagyon jó dolog... ;) Szóval alapvetően nagyon szerencsések vagyunk mi itt, négyen. Mert bár igen különbözőek vagyunk, teljesen jól élünk/dolgozunk/vagyunk egymás mellett, szinte problémák nélkül. Szóval szerencsés vagyok, na. Sokat utaztam. Láttam. Tapasztaltam. Emberismeretet is tanultam, azt hiszem. Tehát ha ezek után nem hoztam meg a kedveteket egy EVS-es önkéntes projekthez, akkor mégis mivel próbálkozzak...? :)

Jó messze el

Múlt hétfőn kaptam egy nagyon rossz hírt otthonról. Nem szeretnék írni a történtekről, azt hiszem, úgyse tudnék megfelelően fogalmazni. Legyen elég annyi, hogy éreztem, ennyi minden után nekem most el kell húznom egy kis időre a megszokott közegből. Máshol, másokkal, meg magamban is akartam lenni egy kicsit. Így jött a zaragozai utazás ötlete.

Zaragoza, lévén, hogy 7 óra buszútra van héttornyos kis falucskámtól, pont beleillett a terveimbe. Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy nemrég kaptam egy égi jelet. Amikor itt voltak a szüleim, elmentünk a madridi Zsófia Királynő Múzeumba (Museo Reina Sofía). Volt ott egy szobor, ami hihetetlenül megfogott (igazából az egyetlen...): El gran profeta. A művészt Pablo Gargallo-nak hívják, utánanéztem neten, és hát nem Zaragozában van önálló múzeuma…? :) Ennél viszont sokkal fontosabb, hogy egy szintén magyar, önkéntes barátomat is látni szerettem volna. András (blogja jobbra fenn!) a francia Annabelle-lel együtt értelmi és testi sérültekkel foglalkozik.

Péntek este érkeztem. Szombaton felfedeztem a várost, ami egyébként az 5. legnagyobb Spanyolországban. Első látásra fura volt, hogy ilyen békésen megfér benne minden: egymás mellett a modern művészet ’remekei’ (igen, ez irónia volt…) és a régi, történelmi épületek. Láttam Pilar-t, aki Zaragoza ’Virgen de Rus’-a. Na, most aki nem olvasta eddig rendszeresen a blogot, azt jól megfogtam, mi…? Úgy kell Nektek…! ;) Szóval: Pilar a helyi védőszent. Aztán voltam siestában ejtőzni az Ebro folyó partján. A háttérben Moby szólt egy lounge bár hangszóróiból. Nagyon jó volt. Van pár pillanat, amit csak a vízpart adhat az embernek, ebben egészen biztos vagyok. Aztán elmentem ugye a Gargallo Múzeumba, a szobrász ezennel abszolút favoritommá lépett elő! Voltam utána speckó sütiboltban. Ahogy beléptem, megremegett a lábam, nem mondom… :) De hősiesen ellenálltam a kísértésnek, mivel, mondjuk úgy, hogy nem önkéntes-fizuhoz vannak igazítva az áraik…

Olyan nagy szerencsém volt, hogy a többiek is ki szerettek volna mozdulni a városból vasárnap, így aztán béreltünk kocsit és irány a Pireneusok! Először is a Loarre település felett emelkedő várat látogattuk meg. Kiderült, itt forgatták a Mennyei Királyság (Kingdom of Heaven) c. filmet Orlando Bloommal a főszerepben. (Holnap ki is veszem DVD-n, hogy újranézzem! :) Ha a várból olyan sok nem is maradt meg az utókornak, azt hiszem, a kilátás mindenért kárpótolt minket. Továbbállva ellátogattunk két völgyrendszerbe: ezek a Valle de Hecho ill. Valle de Ascó. Hihetetlenül bájos hegyi falvakban csatangoltunk. Én állítom, hogy előttünk ott magyar nem járt soha… :) De András azt mondta, ne bízzam el magam! Elvégre Hecho-ban volt egy Cafetería Danubio (Duna Kávéház) is… :) Este Jaca-ba mentünk, ami egy aranyos, de eléggé álmos kisváros, a Pireneusok lábánál. Itt már találkozhat az ember a camino-t gyűrő zarándokokkal is.

Hétfő délelőtt még gyorsan megnéztem a zaragozai Expo maradékait. 2008-ban rendezték meg egy hatalmas, városszéli, folyóparti területen. A kiállítás fő témája a víz ill. a vízgazdálkodás volt, minden ennek a jegyében épült. Az összes létesítmény igen futurisztikus volt, meg kell hagyni. A pavilonokat most alakítgatják át irodaházakká. A terv az volt, hogy az Expo után akkor irány hazafelé. Nem így lett. Mivel a (nem túl kedves) pénztáros hölgy közölte, hogy sajnálom, señorita, de ma már nem tud eljutni Madridba, tekintve, hogy nincsenek üres helyek a buszokon... Végigfuttattam hát okos kis fejecskémben az opciókat és arra jutottam, hogy a legjobb, ha maradok még egy éjszaka erejéig Zaragozában. András már reggel elutazott Barcelonába, így szegény Annabelle-t boldogítottam hát. Nem hinném, hogy az este rögtönzött palacsintáimmal visszahoztam őt a sokkos állapotból, amit maradásom okozott, de legalább megpróbáltam… :) Kedden aztán tényleg elhagytam a várost. De remélem nem örökre! ¡Hay que volver! – azaz vissza kell térni egyszer! :)

Mala pata

Mala pata, azaz pech. Ezzel az egy szócskával összefoglalható szüleim egyhetes, Spanyolországban való tartózkodása. Mert ami bosszúság megtörténhet egy turistával, az mind meg is történt velük. Így aztán kilenc hónap után most már tudom, hogy is néz ki egy spanyol rendőrségi hivatal belülről. (Nem! Nem börtön! Hivatal! :) Ennél a pontnál hívnám fel a Madridba látogatók figyelmét, hogy a zsebesekkel nem árt vigyázni, továbbá a pénzt és az iratokat SOHA ne hordjuk egy tárcában...! Azon gondolkodtam, ha valaki más meséli nekem az elmúlt hét pechsorozatát, A) el se hiszem B) röhögök egyet - hiszen a legszebb öröm a káröröm, ugyebár...! Egy valami viszont biztos: ez a kirucc egyike lett a legemlékezetesebb családi nyaralásoknak...

Arra gondoltam, senkit nem untatok hosszú élménybeszámolóval, inkább pár hasznos gondolatot osztanék meg a Spanyolországba látogatóknak. Íme:

- Nem győzöm hangsúlyozni, hogy a zsebesekkel vigyázni kell! A táskánk mindig legyen szem előtt és még tüzet se adjunk senkinek: így futamították meg Dominik tárcáját is, pár hónappal ezelőtt.
- Madridban a legegyszerűbb közlekedési módszer a metró. A 12 vonal ill. a cercanías (kb. a mi HÉV-ünk...) hálózata első látásra kaotikusnak tűnhet, de azért ne ijedjünk meg tőle! Vegyünk 1/2/3napos turistabérletet, ez éri meg a legjobban!
- Találtunk egy nagyon jó hotelt, közel a központhoz, metróhoz (Puerta de Toledo ill. La Latina). A neve Hotel Ganivet. Tiszta, modern, nyugodt, ráadásul viszonylag olcsó is. A recepción is nagyon segítőkész mindenki! Csak ajánlani tudom!
- Ha vasárnap megyünk, mindenképpen látogassunk el Spanyolország leghíresebb bolha- ill. ruhapiacára, a Rastro-ra! Tömegiszonyban szenvedőknek viszont nem ajánlott...! Bár akkor jobb, ha Madridba se megyünk... :)
- Készüljünk fel arra, hogy a nagyvárosokat kivéve, az idegen nyelvet beszélők száma igencsak limitált... És akkor még finoman fejeztem ki magam... Bár már az iskolában az angol ill. a francia egyaránt kötelező, de még így is: a kisszótár kötelező!
- Legyen nálunk mindig papírzsebkendő és valamilyen fertőtlenítőszer (pl. törlőkendő). Komolyan mondom, La Manchában én még olyan női mosdóban nem voltam, ahol lett volna az a luxuscikk-páros, amit úgy hívnak: WC-papír és szappan...
- Bár Castilla La Mancha Spanyolország turisták által legkevésbé látogatott térsége, azért érdemes ide is ellátogatni! Cuenca városa nagyon különleges! A közel 90'-os lejtői végett viszont a sportcipő kötelező...!
- A városokban a nagy nevű üzletek (Mango, Zara etc.) ma már nem tehetik meg, hogy bezárjanak a siesta idején, azaz délután 2 és 6 óra között. A kisebbeket viszont zárja találjuk. Vidéken pedig pláne!
- A modern képzőművészet szerelmeseinek kötelező a madridi Reina Sofía Múzeum. Itt lehet megtekinteni Picasso Guernica-ját is.
- Mivel még nem is olyan rég rendszeres látogatója voltam a pesti Nyugati Pályaudvarnak, különösen nagy élmény nekem mindig a madridi Atocha vasútállomás, ami felér egy közepes méretű pálmaházzal. Ráadásul, most láttam először, hogy teknősök is laknak az állomás közepén lévő apró kis tóban... :)
- Kihagyhatatlan látnivaló Madrid legkedveltebb parkja, a Retiro! Jó időben, garantáltan zsúfolásig lesz a természet közelségére vágyó városlakókkal és persze, az egy kis nyugalomra vágyó turistákkal... :)
- A Spanyolországba való jutás legolcsóbb útja a fapados Wizz Air. Egy valamivel viszont nagyon szerelkezzünk fel, ha ezzel a légitársasággal utazunk: türelemmel...! Saját tapasztalataim alapján azt mondom, idefelé még hagyján, de ha Budapestre indulunk, számoljunk a jelentős késéssel!
- Végül pedig a legfontosabb: ha itt vagyunk, vegyük fel a ritmust és alkalmazkodjunk! Igen, a spanyolok nagyon hangosak. Szokjunk hozzá! Meleg van. Vegyünk legyezőt! Este 6 után viszont szabad a pálya! Azaz a siesta után jöhet a fiesta! :)

(PS: A képein a szüleim, mögöttük a Palacio Real, azaz a királyi palota látható.)

Mostúgymindenamikikívánkozik

Sosem gondoltam volna, hogy kisgyerekekkel fogok dolgozni, mégis úgy alakult, hogy 24 háromévessel töltöm napjaim, immáron kilenc hónapja. Azt hiszem, ezek után megtanultam értékelni a CSENDET... :) Komolyra fordítva a szót, most látom igazán, milyen baromi nagy meló is a gyereknevelés. Iszonyatosan nagy felelősség. Elvégre a szülőkön múlik a legfontosabb dolog: az alapok letétele. Úgy látom, van pár gyerkőc az oviban, akik hihetetlenül nagy hátránnyal indulnak már eleve. Van egy kissrácunk, a szülők alkeszek. Nagypapi jön a gyerekért délután. Nagypapi egyébként fűtől bűzlik és olyan rendetlen, mint egy disznó... Aztán ott van a másik véglet, az agyonszeretett (vagy inkább agyonnyomorgatott?) 'az egész család kedvence' kislány, aki annyira antiszociális, hogy képtelen a többi gyerekkel egy kicsit is közösen játszani, és irtózik attól, hogy a homokozóban hozzáérjen a ... homokhoz. Szóval nehéz feladat ez a gyerekekkel. Hogy elvégre olyan felnőttpalántát neveljünk, aki életrevaló, de ugyanakkor nem tarol le mindenkit, aki az útjában áll.

Szóval amint az látszik, az utóbbi időben egyre inkább érdekel a gyerekek fejlődésének mikéntje. Múltkor olvastam pl., hogy 5 éves korig 25x gyorsabban tanulunk, mint felnőttként. Ezen felbuzdulva, ma a hároméveseimmel kicsit gyakoroltam a színeket. Angolul. Tökéletesen mondták nekem vissza. Ezzel szemben hatéves tanítványom már most borzasztó kiejtéssel beszél. "Mi így tanultuk az iskolában." Gratulálok a tanár bácsinak... Most egyébként éppen a holnapi órámra készülök. A tegnapi nagyon jól sikerült, úgyhogy tartani kell a szintet... :) Szóval ha valakinek bármilyen ötlete lenne a játékos angol tanításhoz, az kérem küldjön nekem kommentet/e-mailt/füstjelet/postagalambot/hóbaglyot... :)

Most egy időre eltűnök, mert pénteken jönnek ki hozzám a szüleim. Három napot Madridban töltünk, aztán elhozom őket az én kis falumba is. Ami egyébiránt néha nagyon ki tud akasztani. Ezek a tipikus FALUSI dolgok, tudjátok. Hogy mindenki ismer mindenkit és mindenki mindent tudni akar. Meg, hogy nem tudok elugrani egy moziba például, ha kedvem szottyan. Tekintve, hogy nincs is. Meg, hogy egy idő után nincsenek új, felfedezésre váró helyek, és hogy gyakorlatilag be vannak betonozva a baráti klikkek. Egyszerűen nincs átjárás. Ugyanakkor nyilván előnye is van a falusi életnek, nem mondom. Hiszen az éremnek mindig két oldala van. Ennek ellenére életem következő állomása akkor is egy nyüzsgő és vibráló város lesz, az tuti...! ;)

(PS: A kép senkit ne zavarjon be, természetesen lépést tartunk az idővel és már leszedtük a karácsonyi dekorációt... :)

Az elsők

Az első találkozásom a spanyol egészségügyi rendszerrel...

No, Kedveseim, ez is kipipálva! A dolog pikantériája amúgy az, hogy pont múlt héten mondtam valakinek, milyen büszke is vagyok magamra, elvégre 8 hónapja nem volt szükségem doki bácsira... Történt vala, hogy szombat este nekiálltam mosogatni. Egy müzlis csésze pedig megcsúszott a kezemben és szépen beleállt két ujjamba. Kb. úgy nézett ki a mosogató, mint valami Z-kategóriás horrorfilmben, még a hűtő oldalára is felfröccsent egy kis vér... Aztán hétfőre jól be is dagadtak az ujjaim, elmentem hát orvoshoz, kaptam gyulladáscsökkentőt. Igazából az egész elég uncsi egy sztori, szóval abba is hagyom. A lényeg az, hogy végül az ijedtség hál' Isten nagyobb volt, mint maga a baj...

Az első különóra...

Tegnap megtartottam életem első angol különóráját. Egy hatéves Luis nevű kissráccal gyúrunk az alapszókincsre. Meg a szép kiejtésre. Mert abban aztán igazán van mit behozniuk a spanyoloknak. (Tisztelet a kivételnek!) Néha tényleg elgondolkodom, hogy mi is lehet a fő probléma a kiejtés terén. Az itteni ismerőseim erre általában közlik: az angol és a spanyol nagyon távol állnak egymástól... Na, ja. Mert a magyarral egy tőből fakad...

Továbbá:
- Szombaton megvolt az első kirándulás a (kocsival) kb. félórányira fekvő lagúnáknál. (lásd. fotó)
- Ezen a hétvégén Athis és Vlad (elche-i önkéntes barátaink, lásd. pár bejegyzéssel előbb) első san clemente-i látogatása várható! Juhúúú! :)
- Vasárnap első közös kirucc San Clemente egyetlen francia állampolgárával, a bordeaux-i Aurélievel.
- Első pizza elfogyasztása a falu vadiúj olasz éttermében.
- Az első kósza ötlet egy augusztusi, mallorca-i látogatásról...

Végül pedig: a legelső spanyol gyorstalpaló a blogon! :)
Az alábbi szavakat - bár hasonló hangzásúak - azért igyekezzünk nem felcserélni:

helado (fagyi) - hielo (jég): Nekem anno fagyi nélkül sikerült kérnem az üdítőmet a mára már törzshelyünkké vált Equilibrio bárban.
invierno (tél) - infierno (pokol): A pokol, az még mindig nem egy évszak! Bár a spanyol nyár néha valóban annak hathat...
pierna (láb) - piedra (kő): Igen, kővel dobták be az ablakot. Nem egy darab lábbal... :)
cucurucho (tölcsér) - cucaracha (csótány): A fagyit (és nem jeget...! :), lehetőleg tölcsérbe kérjük és ne csótányba töltve... Bár... Ízlések és pofonok avagy egy igazi gourmet semmitől sem riad vissza! :)

Két részletben

17:19

Ma este interkulturális svédasztalt rendeznek a város... ööö... akarom mondani, faluházán. :) Rengeteg különböző nemzetiség képviselteti magát, ami nem nagy csoda, tekintve, hogy San Clementében meglepően sok bevándorló él. Minket négyünket is felkértek, hogy főzzünk valami hazait. Eszter most sütötte ki a vietnami tavaszi tekercseket. Bazka szlovák halusky-t csinál, Dominik pedig valami kimondhatatlan német cuccot, a Moppelkotzét, aminek szó szerinti fordítása annyit tesz: kutyahányás. Hát, nem aranyos...? :) Ennek ellenére mégis úgy döntöttem, bevállalós leszek és azért is ki fogom próbálni az este. Azért meg kell hagyni, nem főz rosszul a srác! Eléggé szabadon veszi az egészet, a fűszerek használatát etc. Azt hiszem, én sokkal jobban ragaszkodom a bevált receptekhez.

A héten amúgy nem történt semmi különös. Csak négy napot dolgoztunk, a hétfői munkaszüneti napnak (Día de Castilla La Mancha) köszönhetően. Tegnapelőtt felhívott egy anyuka, hogy tanítanék-e angolt a hatéves fiának. "Szakmailag" nem lenne különösebben megerőltető feladat, úgyhogy azt hiszem, belefér a harmincfokos délutánjaimba. Folyamatosan olvasom az otthoni híreket, hogy esőzések, áradások vannak szerte az országban... Mi itt lassan a kiszáradás szélén vagyunk, hiszen végleg beköszöntött a nyár. Legalábbis én a harmincvalahány fokokat annak titulálom, az itteniek még tavasznak... :)

Kezdek félni az elkövetkező két hónaptól és nem csak a döglesztő meleg miatt... Mert ugye már csak ennyi van hátra az ittlétemből! Durva, mi...? Már egy ideje beszélgetünk erről a többiekkel... Már látjuk a fényt az alagút végén, bár visszaszámolni szerintem még egyikünk sem akar. Most valahogy jól vagyunk mindannyian. Megtaláltuk a helyünket. Úgy gondolom, hogy a 6. hónap egy elég komoly töréspont volt. Ha valaki nem totál antiszociális, akkor addigra alakul ki egy baráti-, haveri kör. Bátrabban használja a nyelvet. Az adott helyet is kiismeri már és át is veszi a kulturális szokások egy jó részét. Nekem is van egy rakat ilyen... Majd egyszer erről is írok Nektek.

Meg hamarosan írok majd pár tippet EVS-ezni és/vagy Spanyolországba vágyóknak is. Ígérem! Most viszont rohannom kell, mert gyorsan be kell szereznem egy új bikinit. A régi felsőrésze a héten végérvényesen megadta magát (fogalmazzunk úgy, hogy akaratomon kívül spontán monokinit csaptam a tetőteraszunkon...) és holnap tervben van egy tóparti hassüttetés! :) Dolce vita, akarom mondani vida dulce...! :)


02:44

Nemrég jöttem haza és mivel egyáltalán nem vagyok álmos, inkább elmesélem Nektek a ma estét. Volt egy-két meglepetés, bizony! Jól kezdődött az egész, mivel találtam magamnak egy nagyon klassz csíkos bikinit! :) Teljes készültségben a holnapi napra! ;)

Aztán hazaszaladtam, hogy becsomagoljam a magyar szekció egyetlen, de annál ízletesebb ételét a rendezvényre. A palacsintákat. Tudom, hogy ez nem éppen hungarikum, de sebaj. Sikere volt és ez a lényeg! Elég hamar elfogyott, úgyhogy büszke vagyok magamra...! :) Aztán a nagy kajálás közepette odajött hozzám egy negyvenes férfi és közölte: "Kezit csókolom!" Eléggé meglepetésszerűen ért a dolog, nem mondom! :) Kiderült, hogy erdélyi magyar. Román feleségével négy éve élnek Spanyolországban és mezőgazdasági munkákat vállalnak a földeken. Mint megannyi román errefelé.

A svédasztal nemzeti összetételét tekintve a román ételek voltak amúgy túlsúlyban. Meg a marokkóiak. Ettem kuszkuszt, román húsgolyókat. Utóbbi sokkal fincsibb, mint a mi fasírtunk... Volt torrijas, ami egy spanyol édesség, főleg Húsvétkor fogyasztják. Kipróbáltam a kolumbiai krumpligombócot pikáns avokádókrémmel. Apropó avokádó! Guacamole. Na, az egy jó cucc. Tessék ráguglizni! :) (Kedvenc új netes kifejezésem... :)

Aztán meg eszembe jutott még, hogy a legjobb dologról nem is írtam, ami a héten történt. Van hennám!!! Ill. vannak hennáim. A bal kezemen a kézfejemen, a jobbon a tenyeremen. Kolléganőm, Pilar készítette, az én motívumom alapján. A férje, aki Nyugat-Szaharából származik, egy csomó tippel szolgált az alkotás közben. Murcia arab negyedében én is vettem anno hennaport, úgyhogy Bazkával eléggé ráálltunk a témára. Hál' Isten újfent ébredezik bennem megnyomorgatott kreativitásom... :) Lányok! Mire hazamegyek, profi leszek, ne aggódjatok! Ki mit szeretne...? :)

Időutazás

No, Kedveseim! Megtudtam a jövőmet. Történt vala ugyanis, hogy a hétvégén 'középkori vásárt' rendeztek a falu főterén. Amint hallottam, ez eléggé gyakori esemény szerte a környéken. Voltak komédiások, madarászok gigantikus baglyokkal, kézművesek fakardokkal, édességes bódék etc. Meg volt egy tenyérjós is. Bazka igazából nem sokat gondolkodott azon, hogy belépjen-e, nekem viszont annyira nem volt egyértelmű a dolog. Mindegy, egyszer élünk, mit veszíthetek alapon, vele tartottam. Még a sátorban sem voltam biztos, hogy odanyújtom-e a tenyeremet, de végül a kíváncsiság győzött. Meg a tarot. Azt mondta a jósnő, nagy szívem van. Ebbe aztán nem is akartam belekötni különösebben... :D Azt mondta, sokat fogok még utazni, de Spanyolországban nem maradok. (Anyu! Megnyugodhatsz...!) Aztán befejezem a tanulmányaimat. (Apu! Megnyugodhatsz...!) Magyarországon fogok találkozni későbbi férjemmel. Egészen pontosan, augusztusban. (Nagymama! Megnyugodhatsz...!) Aztán még azt is mondta, hogy sokat fogok számítógéppel dolgozni és kb. 25 éves korom környékén saját vállalkozásba kezdek. Amit egyelőre nem nagyon tudok elképzelni, de ami meg van írva, az ugye meg van írva és kész...! ;) Meg mondott még pár dolgot, amik tényleg igazak is, úgyhogy érdekes élmény volt, az biztos. Augusztus után kiderül, igaza volt-e...

A hétvége amúgy klassz volt, bár semmi különösebb dolog nem történt. Élvezem, hogy a pipacsok miatt pirosak a mezők. :) Voltunk Rus-ban, fűben ejtőzni. Meg azért erre-arra elmentünk, dumálni a barátokkal. Eközben nagyban folyik a bikini-hadművelet. Heti kétszer spinning-re járok. (Ez ugye abból áll, hogy lerögzített biciklin tekersz az edzőteremben, zenére, az edző pedig különböző feladatokkal lát el. Az izomláz garantált.) Tegnap egy másik fickó tartotta az órát, hát majd meghaltam... :D De nem adom fel, lelki szemeim előtt ott lebeg a playa (tengerpart) meg az azúrkék tenger... meg a Balaton! :D

Otthon voltam, aztán hazajöttem

Vera: - Bepakoltál már?
Ági: - Viccelsz? Ki se csomagoltam még!

Ez a rövid kis párbeszéd, azt hiszem, kellőképpen visszaadja azt, hogy milyen kevés időt is sikerült otthon (Budapesten ill. Zalaegerszegen) töltenem.

Hazamenetelem apropója eredetileg egy felvételi vizsga volt. Aztán az végül elmaradt, azon egyszerű okból kifolyólag, hogy nem mentem el. Ettől függetlenül, két napot töltöttem gyönyörű fővárosunkban. Hál' Isten majdnem mindenkivel sikerült összefutnom az egyetemi baráti körből. Jó volt megint összegyűlni, átbeszélni, kinek hogyan is alakulnak a dolgai. Egytől egyig olyan értékes fiatalok! Nagyon jó volt velük újra! :)
Aztán az eredeti tervek úgy hangzottak, hogy hétvégén irány Zala és az Egerszeg Fesztivál! Amiből viszont az orkán erejű szél, a heves esőzések és a mocsok hideg gyakorlatilag minden programot meghiúsított... Úgyhogy lesz mit bepótolni a nyáron (ill. augusztusban...): Magna Cum Laude koncert, Harcsa Vera, Budapest Bár etc.
Egerszegen is sikerült összefutnom pár emberkével. Nem mellékesen, kis családomat is újra láttam, majdnem fél év után. Kisebb megrökönyödést váltottam ki Gergő bátyámból, lévén, miért is teszek mindenre tejfölt...? :) Meg bepótoltam lemaradásomat nagymamám zseniális házi rétese, a zalai prósza (tócsni, cicege, kinek hogy...) meg a Túró Rudi terén is... :)
Hétfőn aztán jöttem is vissza Spanyolországba. Késő esti buszom már nem volt, így Madridban töltöttem egy napot. Felkerestem egy új ifjúsági szállót. (Cat's Hostel) Az épület maga gyönyörű, a szállás olcsó és tiszta, de a szobák eléggé zsúfoltak és levegőtlenek, szóval annyira nem ajánlom... Megint egy rakás amerikai diák között találtam magam, ami sokadszorra történt meg velem Spanyolországban. A többség Európa-túrán van. Ide-oda cikáznak az országok között. Nem rossz, nem rossz... :) Amúgy itt említeném meg, hogy nincs olyan nap, amikor ne hangzana el a spanyolok szájából, hogy 'Krízis van'. Valóban. Kb. 20%-os a munkanélküliségi ráta, ami nem piskóta. Viszont. Azt azért nem árt látni, hogy milyen szintről is történt a visszaesés. Mert míg egy átlag spanyol családot úgy érint a válság, hogy akkor elmarad az idei nyaralás, addig Magyarországon más dolgok élveznek prioritást. Mondjuk, hogy be legyen fizetve a rezsi meg egyebek... Amúgy a viszonyítás végett: egy spanyol óvónő 1400 EUR-t keres havonta. 3 év fősuli után. A magyar meg nem.
Aztán egy másik dolog, ami eléggé arcul csapott: Madridban teljesen véletlenül belefutottam egy fotókiállításba. (Honlap) (Itt találkoztam először azzal az ötlettel, hogy a kiállítóterem mellett létrehoztak egy különtermet, ahol a fotósok rövid videókon mesélnek a riportok hátteréről, saját élményeikről, kedvenc képükről.) Nagyon klassz volt az egész, volt egy olyan sorozat, ami iszonyatosan ledöbbentett. Erről a problémáról anno már hallottam, de azt nem gondoltam, hogy ennyire gyakori eset. Szóval: Pakisztánban a nők elleni erőszak egy sűrűn előforduló formája, hogy sósavat locsolunk az illető hölgy arcára, esetenként testére. Hogy mi az indok? A lány kikosarazott egy udvarlót. Meg mert szólalni valamiért a kényszerházasságban. Esetleg egy régi családi vita dühét rajta töltötték ki a szülők/rokonok. Ennyi. Amikor megláttam azokat az eldeformálódott arcokat, köpni-nyelni nem tudtam. Iszonyúan dühös voltam és a legrosszabb a tehetetlenség érzése volt. Ezért szoktam én mindig azt mondani, hogy azért nem nézek horrorfilmeket, mert nekem elég egy híradót végignézni. És az még jobban üt, tekintve, hogy tudom, nem fikció...

Pálmafák

A hétvégén Elche-ben és Murcia-ban jártunk Bazkával. Valahogy minden annyira klasszul összejött az út kapcsán, kicsit olyan sorsszerűnek is érzem a dolgot... :) Azt hiszem az egész hétvége kulcsa az volt, hogy hagytuk magunkat sodródni az árral. Aki jobban ismer, az tudja jól, hogy ez annyira nem az én műfajom. Ill. nem volt az. Eddig. Mire nem jó az EVS... ;)

Szóval történt vala, hogy kiderült, két barátunk egy murciai fesztivál felé veszi az irányt pénteken. Így aztán kipattant az ötlet, hogy mi szívesen feltöltenénk azokat az üres helyeket a kocsi hátsó ülésén... Örökké hálás leszek a srácoknak, az tuti! :) Először Elchébe mentünk, ahol egy igen jó kis EVS-es közösség él. A félidős képzésen ismertük meg a szegedi Athis-t és a román Vlad-ot. Ők láttak minket vendégül és mondhatom, egy ötcsillagos hotelben nem kaptunk volna ennyi figyelmet és kedvességet, szóval le a kalappal, fiúk! Köszönjük! :)
Pénteken várost néztünk és flangáltunk a gyönyörű pálmafák között. Elche abszolút csúcstartó a pálmákat illetően, tekintve, hogy kb. 200.000 db él belőlük a városban. Olyan parkokban voltunk, hogy nem győztem kapkodni a fejemet! :) A másik igen vonzó tulajdonsága a városnak, hogy félórányi buszozást követően máris a Földközi-tenger partján találja magát az ember lánya... :) Imádom. Egész nap ott tudtam volna bambulni a nagy kékséget. Szóval vízöntő vagyok, azt hiszem, le se tagadhatnám. :)

Vasárnap reggel aztán Murcia felé vettük az irányt. Murcia katedrálisa belülről a legeslegszebb, amit eddig Spanyolországban láttam. Ezen kívül viszont úgy tűnt, turisztikai szempontból nem sok mindent kínál a város. (Vki javítson ki, ha tévednék...!) Délután viszont felmentünk egy kilátóhoz, ahol elénk tárult egész Murcia és környéke. Nagy élmény volt. :) Itt találkoztam Noelia-val, aki történetesen legelső spanyol ismerőseim egyike. Két évvel ezelőtt ismertem meg, egy belgrádi ifjúsági képzésen. Emlékszem, részemről már akkor is tervbe volt véve egy későbbi spanyol EVS projekt, s lőn... :) És hogy mi a tanulság?

"Mindenki annyit kap az élettől, amennyit belefektet."

Gasztro

Már egy jó ideje elterveztem, hogy írok Nektek a spanyol gasztronómiáról. Íme:

Azt hiszem senkit nem ér meglepetésként, hogy egy átlagos spanyol háztartásban jóval több halféle fogy, mint pl. Magyarországon. Ez természetesen a tenger közelségével és ebből adódóan igen kedvező árával is magyarázható. Meg kell mondanom, hihetetlenül élvezem, hogy ennyiféle halat és egyéb tengeri kütyüt lehet kapni itt. Abszolút favoritom a garnélarák (langostinos). Van abban valami csábító, amikor farkasszemet nézel azokkal a kis fekete szemeivel... :) Én kifejezetten élvezem még a megpucolását is. Finnyásoknak a koktélrákot (gambas) ajánlanám, aminek az elkészítése abszolút semmi macerával nem jár: fokhagymás olívaolajon kicsit megfuttatod és voilá! Annak, aki viszont még nem barátkozott meg az ilyen jellegű ételekkel, két dolgot javasolnék. Otthon is kaphatóak a panírozott rákollók (muslitos de mar) és a rákrudak (tronquitos de mar). Előbbitől nem kell megijedni, hiszen nem az ollót kell körberágni, hanem egyszerűen csak annál fogva tudod megenni a csirkehúshoz hasonlítható rákhusit. Nyammm... :) A rákrudak első számú kedvenceimmé váltak az utóbbi időben, hiszen nagyon gyorsan elkészíthetőek: csak ki kell kapni a mélyhűtőből, be a mikróba és máris lehet enni. Köret mellé vagy akár salátába keverve. Maga a tökély... :) Másik favoritom a fokhagymakrém (ajioli), ami még egy egyszerű pirítóssal is csodákat művel. És, hogy milyen is az igazi spanyol pirítós? Természetesen olívaolajjal kenjük meg a még meleg, ropogós kenyérszeletünket. Ennyi. Esetleg egy paradicsom levét ráfolyathatjuk még, ha túl száraz lenne az ízlésünknek. Amúgy ha már az olívánál tartunk. Az oviban a gyerekek kedvence az olívabogyó! Állítom, hogy ha egy szelet csoki és egy bogyesz között kellene választaniuk, utóbbi mellett döntenének... :) Az az igazság, hogy én egy időben annyit ettem, hogy most már rá se tudok nézni... :) Viszont rájöttem, hogy a fekete bogyó sem rossz, sőt! Van valami, ami viszont igen felkapott errefelé és ki nem állhatom: a csicseriborsó (garbanzos). Hasonló érzéseket vált ki belőlem a kifejezetten a mi környékünkre jellemző gachas. Körülbelül olyan íze van, mint valamiféle lisztes zsírnak. Így is készül. Nem ajánlom. De a spanyol borokat, amik az egész világon méltán híresek, annál is inkább. Viszont érdekes, hogy egy spanyol SOHA nem inna bort egy bárban, hiszen azt csakis az étkezésekhez fogyasztják. (Úgy gondolom, az egész országban egyedül Bazka és Eszter dacol kitartóan ezzel a szokással... :) Ha pedig már a bároknál tartunk. Meg kell jegyeznem, hogy életem eddigi 22 éve alatt nem töltöttem el annyi időt bárokban, mint mióta itt vagyok. Ez nem azt jelenti, hogy alkoholistává váltam volna, egyszerűen csak Spanyolországban a bárokban folyik az élet és kész. Egész családok ülnek be, nagymamástul, kisgyerekestül a hétvégéken. Nem egyszer fordult már elő, hogy valamelyik kissrácommal találkoztam az oviból - az éjszaka közepén. Amúgy egy ilyen nagy zabás (értsd: én :) számára igen kedves szokás, hogy a bárokban a sör mellé automatikusan tapas-t hoznak ki. Bára válogatja, hogy mit is szolgálnak fel csipegetnivalónak. Lehet az sima chips, mogyoró vagy szotyi. Jobb helyeken viszont azért megadják a módját. San Clementében a kedvenc kajás helyünkön (Duo) pl. orosz salátát, sajtot vagy valamilyen speckó spanyol sonkát hoznak ki az innivaló mellé. A tapas hagyománya Andalúziából indult útjára. Sajnos azonban nem sikerült meghódítania az egész országot. A katalánok (mint mindenben...) ebben is különcnek bizonyulnak, náluk ugyanis egyáltalán nem él ez a szokás, ugyanúgy, mint az ország északnyugati csücskében élő galíciaiaknál. Utóbbiaknál egyébiránt hihetetlenül jó a polip ill. kedvencem a caldo gallego, amit egy igen sűrű levesnek titulálnék. Na, és akkor így a végére hagynám a legjobbat. A desszertet. :) Fájó pont ez nekem, mivel a jó idő beköszöntével (tegnap 34'C-ot mért a hőmérő...) bikini-hadműveletbe kezdtünk a csajokkal és a kollegínákkal. No, de erről majd máskor... Szóval: jelen pillanatban megőrülök egy jó kis puncstortáért! Mivel a spanyolok valahogy egészen másképp fogják fel a cukrászsütemények fogalmát, mint mi, magyarok. A sütik többsége egy lágy piskótaalapú valami, ami tocsog vmilyen édes trutyiban. Ami persze finom, de mégsem az igazi... :) A másik véglet pedig a galletas, azaz a kekszek világa. A spanyolok nagyon kekszesek. Nagyon. Bemész egy átlagos élelmiszerüzletbe és egy gondola, az tuti, hogy csak kekszekből áll. Nem is nagyon esznek csokit. Anélkül is van bőven mivel növelni azokat a zsírpárnákat... Hajajjj...

PS: A képen szakács barátunk, Jesús paella-ja látható. Azt hiszem a fotó magáért beszél... :)

Rus

Venida de la Virgen

A múlt hétvégém annyira sűrűre sikeredett, hogy minél előbb le kell írnom, mert a végén még összegabalyodnak bennem az élmények és valamit jól ki fogok hagyni...

Kezdjük azzal, hogy újfent bővültünk egy fővel, név szerint Eszter barátnőjével, Vikivel. Dominik nem is bírja követni a tempót, azt hiszem. 21 évig egy magyarral nem találkozott, erre Spanyolországban tömegesen támadtuk le, ráadásul majdnem kivétel nélkül csak csajok... :)

Viki nagyon jókor érkezett, mivel hétvégén volt a Rus-i Szűz (La Virgen de Rus) eljövetele. Ez az egyházi hagyomány a falu össznépi búcsújává érett az idő folyamán. Ráadásul mi Bazka ill. két barátunk, Sandra és Rafa szülinapját is ünnepeltük, úgyhogy fiesta volt fiesta hátán! :) Szombat este baráti vacsira voltunk hivatalosak (ez ugye spanyoléknál 10 órát jelent). Az előbb említett, szülinapos párnál voltunk jópáran, utána pedig nyakunkba vettük a helyi szórakozóhelyeket. Hogy is fogalmazzak...? Ez a hétvége nem az alvásról szólt... ;) Vasárnap reggel aztán a falu apraja-nagyja Rus felé vette az irányt, mi sem tettünk hát másképp. Rus San Clementétől 9 km-re fekszik (lásd. egy előbbi bejegyzés). Az itteni kápolnában él a Szűz, akit ezen a napon visszavisznek a faluba. Délelőtt tehát mindenki összegyűlt, hogy jelen legyen a Szűz elmenetelénél. A hagyomány szerint gyalog kell kísérni a Szentet, mi viszont inkább a kocsis verziót választottuk... :) A főszereplő délután 3-ra érkezett San Clementébe, ahol aztán bevonult a piactérnél álló templomba. Futva. Merthogy a hagyomány szerint (ami ugye szent és sérthetetlen), az utolsó kb. 10 m-t futva kell megtenni a Szűzzel, ami után pedig mindenki ujjongva élteti őt. Igen, őt, merthogy mindenki úgy beszél róla, mint egy élő személyről. Az egész eléggé bizarr volt, na. De nem tudom, hogy a klángyűlés után már miért is csodálkozom...? :) (lásd. előző bejegyzés)

Hétfőn aztán sikerült végre kipihenni a fáradalmakat, Eszter pedig azzal koronázta meg az estét, hogy eredeti tavaszi tekercset csinált nekünk. Röviden és tömören: nyammm...! :) Aztán a hét másik nagy találkozása egy olyan fiatal párral történt, akik nemrég jöttek haza Indiából. Egészen konkrétan hátizsákkal járták be az országot. Októberben indultak és rengeteg rövid kurzust is végeztek ott, mind az indiai kultúrához kapcsolódóan: jógáról, meditációról stb. Nagyon érdekes volt hallgatni őket, teljesen feltöltöttek energiával. Szeretem az inspiráló embereket. Látod a szemükben a szikrát, amikor velük beszélsz. Ez az, ami nem enged leállni és továbbvisz az úton, ha elfáradtál.

Egyveleg

No, kérem. Mindenkit előre figyelmeztetnék, hogy mielőtt belevágna az alábbi bejegyzés olvasásába, szerelkezzen fel két hétre elegendő hideg élelemmel, tekintve, hogy egy jó ideje nem jelentkeztem és bőven van miről beszámolnom. Na, akkor ugorjunk is neki! :)

Félidős képzés:

Bármennyire is hihetetlenül hangzik, már több, mint fél éve Spanyolországban leledzem. Ennek apropóján március végén Andalúziába utaztunk 3 az 1-ben pajtásaimmal (értsd: élet/lakó/munkatársaimmal). Sajnálatos módon azonban nem egy nagyobb városban, hanem ismételten egy faluban találtuk magunkat, név szerint Mollina-ban. Az előző, mondhatni családiasra sikerült képzésekhez képest, most kb. 85 másik, Spanyolországban élő önkéntessel ill. mentoraikkal tölthettünk el négy nagyon klassz napot. Megmondom őszintén, egyáltalán nem volt ínyemre ez a nagy létszám, mert mire eldőlt, kivel is van igazán egy hullámhosszon az ember lánya, addigra már mehettünk is szépen haza... A képzés voltaképp egy összegzése volt annak, hogy mit is csinálunk itt, mik valósultak meg a terveinkből ill. esetlegesen mik nem, utóbbin pedig hogyan dolgozhatunk tovább. Egy nap kirándulást szerveztek nekünk Osuna-ba, ami egy tipikus andalúz falu. Valami mese. De tényleg. (lásd. fotó) Visszatérve Mollinába, esténként serényen látogattuk a helyi vendéglátó egységeket. Azt hiszem rajtunk kívül sok bevételük nem is volt a héten... :) Megismerkedtem jó pár nagyon aranyos emberkével, akikkel remélhetőleg Facebook Őszentségének hála nem hal meg a kapcsolat egyhamar. Persze klassz volt látni a régi ismerősöket is: Rebekát, Andrást a hajdúszoboszlói képzésről, Serena-t, Aileent, Matthieu-t, Erhant a santiago-iról.

Hófödte hegyek:

A hétvégét sokan a nem is olyan messzi Málaga-ban vagy Granada-ban töltötték, én viszont inkább megspóroltam magamnak a jegyátíratási macerát és Madrid felé vettem az irányt Eszterrel. Serenának, tiszteletbeli olasz anyukánknak hála két éjszakát töltöttünk a fővárostól 80 km-nyire található Gargantilla del Lozoya nevű kis hegyi falucskában. Serena és az angol Andrew egy ökoprojektben vesznek részt, mentoruk, Nacho irányítása alatt. Aki egyébiránt a település polgármestere. Nacho a házát nap- és szélenergiával fűti, az udvarban éppen egy üvegház létrehozásában ügyködnek. A multi-kulti ott folytatódott, hogy rajtunk kívül is bővült a ház lakóinak száma, a magyar Adrienn és a szintén angol Paul lévén. Gyönyörű helyeket láttam újfent. Kicsit Ausztria és Írország keveréke volt a táj, teljesen lenyűgözött!

Madrid:

Vasárnap aztán irány Madrid! Nagyvárosi levegő, hömpölygő embertömeg, Starbucks és a tudat, hogy körülötted mindig történik valami. Hihetetlenül jó érzés volt. Komolyan mondom, egy jó ideig nem szeretnék faluban lakni. Voltaképpen soha többet... :) (Kivéve persze leendő őrségbeli hétvégi vityillómat... ;) Visszatérve a témához: a gyönyörű napsütésnek hála, Madrid lakóinak 99%-a a város legfelkapottabb parkjában a Retiro-ban pihente ki a hét fáradalmait. Csatlakoztam én is a napozó lustálkodók népes táborához. Tőlem jobbra egy belga (?) srác gitározott, mellette egy csoport Erasmusos diák beszélgetett egy marokkói fickóval, akinek hála jó pár új infót tudtam meg pl. Casablancáról. :) Nagyon furcsa volt annyi ember között teljesen ismeretlenül. Megszoktam már, hogy az elmúlt hetekben mindig volt mellettem valaki. Ez a kis magányom (ami egyébként hihetetlenül jólesett...), egészen hétfő estéig tartott.

Kati és Jennifer:

A Wizzair-nek "köszönhetően" 1,5 óra késéssel, de pozsonyi barátnőm, Kati is megérkezett végre! Újabb két éjszaka következett Madridban. Azt hiszem, teljesen beleszeretett a városba. Amit abszolút meg is tudok érteni... :) Japán turistákat meghazudtoló fényképezési szokásai lévén minden szép helyet lencsevégre kapott. Mivel a városban volt Dominik is, találkoztunk vele és német barátaival, Vanessa-val és Camilo-val. Teljesen véletlenül még egy filmpremierbe is belefutottunk, ahol aztán tőlünk karnyújtásnyira osztogatta az autogramokat Jennifer Aniston és Gerard Butler. Vicces volt. :) Spanyol hírességeket is láttam, bár ez csak a mellettünk álló helyi fiatalok magyarázata után tudatosult bennem. Utolsó nap elmentünk a Prado-ba is, ahol zömmel Goya (pl. A meztelen Maya) és Velázquez (Las meninas) festményeket láttunk. A XX. századi festészet hódolói viszont jobb, ha Madrid másik két múzeumát (Reina Sofia és Thyssen) keresik fel, tekintve, hogy a Prado-ban egy Picasso, Dalí vagy Miró kép sincsen. Amit bántam is egy kicsit...

Klán gyűlés:

Szerda este San Clemente felé vettük az irányt. Kati, azt hiszem, a falu szebbik arcát láthatta, tekintve, hogy Húsvét lévén szokatlanul sokan töltötték itthon az ünnepeket. Csütörtökön és pénteken voltak a tradicionális körmenetek, ahol a szenteket ábrázoló szobrokat a vállaikon hordozzák végig a faluban a beöltözött önkéntesek. Akik egyébiránt totál úgy néznek ki, mintha a Klux Klux klánból szalajtották volna őket. Félelmetes - is lehetett volna, ha nincsenek színes ruhákba öltözött felvonulók is. Akár még gyerekek is beöltözhetnek amúgy, akik cukorkákat osztogatnak a bámészkodó pórnépnek. Egy szó, mint száz, az egész dolog elég bizarr volt, kérdezzétek meg Katit, ha nekem nem hisztek...! :)

Furi:

Azzal, hogy Kati itt volt, egy ponton végre találkozott a két életem. Az ottani meg az itteni. Az otthoni meg az itthoni. :) Furcsa érzés ez, azt hiszem, csak akkor érti meg igazán az ember, ha huzamosabb időt tölt távol a családtól, barátoktól, munkától, iskolától, a megszokott mindentől meg az utcakövektől. Ugyanakkor személy szerint én mindenkinek előírnám ezt a kalandot, mert az ember az új környezet által iszonyatosan sokat tapasztal és ezáltal tanul. Nem csak nyelvet, meg kulturális szokásokat, hanem emberismeretet is. És ami a legfontosabb: önmagáról is. Néha tényleg nem árt eltávolodni a megszokottól és mint egy külső szemlélő, felülről tekinteni kis életünkre. Hiszem, hogy az ember rátalál pár morzsára, amin aztán útnak indulhat. Csak az irányt nehéz megtalálni. De azt nagyon.

Primavera

Primavera van a levegőben, azaz itt a tavasz! :) Annyira vágytam már a napsütésre, hogy el sem tudom mondani! Kezdek elcsodálkozni azon, hogy mégis hogy a jó életbe tudnak emberek pl. Skandináviában élni. Borzasztó. Nyomás délre...! ;) A jó idő beköszöntével a kirándulási kedvem is meglendült. Szombaton maratoni bevásárlótúrát hajtottam végre Albacetében. Sikeresen... ;) Vasárnap pedig Luis-nak köszönhetően végre ellátogattunk Cuencába. San Clemente Cuenca hatásköre alá tartozik közigazgatásilag, így vicces, hogy csak fél év után jutottunk el oda, de a lényeg, hogy ez is megtörtént. Az óvárosból klassz kilátás nyílik az egész városra és környékére (lásd. előző bejegyzés). Szóval fotótéma az volt bőven... :) Ez a hétvége háromnapos lesz, jövő héten pedig irány Andalúzia! Málaga mellett, egy Mollina nevű kis faluban lesz az EVS-es félidős képzésünk. Ildi blogja (jobbra fent!) nagyon meghozta a kedvemet a dologhoz! Vettünk bort és manchego sajtot, hogy egy kicsit feldobjuk a La-Macháról szóló előadásunkat. :) És ha már a bornál tartunk! Pénteken voltunk borkóstolón. Kár, hogy nem szeretem a bort. :) Viszont a hozzá ehető finomságokat annál is inkább...! ;) Gasztronómiai szempontból azt hiszem, tökéletes helyre kerültem. :) És bár annak ellenére, hogy nagyon jó kis helyen vagyok, május 12-17. között hazalátogatok, úgyhogy tessék beírni a határidőnaplóba! Pirossal! ;)

Cuenca

Spontán

Az elmúlt hetekben már igazán mehetnékem volt, de végül valahogy mindig úgy alakult, hogy a faluban töltöttem a hétvégéket. Végül aztán nem bántam meg, sőt! A tegnapi nap után már tényleg úgy gondolom, hogy elég jól állok a spanyolos 'spontán életforma' elsajátításával. Meg kell mondjam, élvezem is nagyon! :) Kedvenc spanyol szakácsom (lévén, hogy csak egyet ismerek...) tegnap spontán vacsira hívott minket a barátaival. Hát mit mondjak: tortillába tekert avokádókrémes lazac? Lágy csokoládéval töltött muffin? Hmmm... :) Nagyon jólesik a pihi a kis lelkemnek, lévén, hogy ez a hét igazán dögunalmasra sikerült a munkában. Valahogy a türelmem is eléggé fogytán volt a gyerekekkel, de rájöttem, hogy most már aztán nem lesz kecmec, aki tényleg nem ért a szóból, az irány büntibe és kész. Pedig aztán jobban indult ez a hét ennél, tekintve, hogy hétfőn szabadtéri bográcsozásra voltunk hivatalosak Rus-ba, ami San Clementétől 10 km-re fekszik. Az itt található kápolnában "él" a falu védőszentje, a Virgen (Szűz), amit április második hétvégéjén fognak 'hazahozni' gyalogszerrel, kiválasztott hordozók vállán. Sőt, aznap bikaviadal is lesz a faluban, amire horribilis ára ellenére (a legolcsóbb jegy 29 EUR...) mindenképpen el akarok menni. Eddig még csak a tévében láttam közvetítéseket, nem is fogott meg nagyon a dolog. Egyáltalán nem élvezem, ahogyan bökdösik azokat a szerencsétlen bikákat, de mégis a kultúra része, szóval megyek és jól megnézem magamnak a torerokat.

Happy Hippie

Vendégjárás

A mai estével szerény háztartásunk magyar lakóinak száma 2-ről 7-re emelkedett. Itt töltenek ugyanis Eszter barátnői pár napot, egy, az elmondásuk alapján nagyon klasszul sikerült madridi hétvége után. Hát nem mondom, furcsa a lakás minden szegletéből magyar szót hallani. :) Mint ahogy az is, hogy magyarul néztem filmet ma. Azt hiszem erre közel fél éve nem volt precedens... A héten amúgy memóriagyakorlat címszó alatt elkezdtem összeírni, hogy hány filmet láttam, mióta itt vagyok. 37-nél tartok, de ugye ebben nincsenek benne a tévésorozatok (Jóbarátok, Szex és New York). A helyi könyvtárban sok klasszikus van DVD-n, akár még fekete-fehér filmek is, úgyhogy be kell pótolnom a lemaradásaimat... :)
Visszatérve a vendégseregre. A héten Bazka 2 szlovák barátnője is itt volt. Kiderült, hogy a lányok nagymamája magyar származású, úgyhogy bevetették minden magyartudásukat. A mulatóstól kezdve az esti imáig mindent hallottam tőlük. :) Aranyosak voltak nagyon.
A hét fő eseménye a szlovák és magyar delegációk érkezése mellett a carnaval, vagyis a farsang volt. Tegnap éjjel volt a csúcspontja. Én végül happy hippie lettem, színpompás művirágokkal megtűzdelt dögös vörös parókában. :) Hihetetlen, hogy itt mindenki mennyire be volt sózva a jelmezek miatt. A többség már hetekkel előtte elkezd készülődni a bulira. Kár, hogy nálunk otthon, az általános iskolával gyakorlatilag meghal a beöltözés hagyománya. A héten az oviban is volt beöltözősdi. Hát annyira kis aranyosak voltak, meg kellett őket zabálni! :) Kedden mindenki maga választhatta ki a jelmezét. Mi a lányokkal játékbabákká varázsolódtunk a szekrényeink tartalmának legszínesebb darabjai és kiegészítői által. Szerdán pedig egységes jelmezeink voltak. Szemeteszsákokból alkottunk Flinstones-jelmezeket. Én Vilma voltam. :) Képeket itt inkább azért sem tennék közre... :)
Aztán mi volt még, mióta utoljára írtam...? Chorizo-ról kiderült, hogy a saját neméhez vonzódik. Úgyhogy mostanában már elvárja, hogy az élettársát is etessük. De úgysem tudunk ellenállni. Elvégre toleráns háztartás vagyunk, mint maga a spanyol társadalom úgy általában. Madridban, Valenciában is egy csomószor láttam férfi párokat kéz a kézben sétálni és a kutya nem nézi őket, mert tényleg abszolút nem érdekel ez senkit itt. És ha már megint a kutyákhoz lyukadtunk vissza: az unokahúgom első szava spanyolul: Chorizo. Végül is kezdjük a leghasznosabbakkal a nyelvtanulást, ugye... :) Nekünk most inkább egy új spanyoltanár fog ez ügyben segíteni, heti kétszer.
Most egy darabig a faluban leledzem hétvégente, egy kicsit spórolni szeretnék a következő időszakra. Március vége lesz igazán pörgős. Fallas lesz Valenciában. Ez a város legnagyobb és ezért értelemszerűen leghíresebb fiestája. Ilyenkor teljesen begőzöl mindenki: jöhet minden, ami tűzijáték. Eszter dobta fel a témát először:
- Menjünk! / - Persze! Menjünk. / - Csak van egy kis probléma. / - Mégis mi? /- Félek a petárdától...
Na, így lesz csak igazán izgalmas a dolog. :) Közvetlenül a Fallas után irány az EVS-es mid-term tréning. Nagyon várom már, több okból is: Andalúziába megyünk (Málaga közelébe) és találkozunk sok régi ismerősünkkel, mind a hajdúszoboszlói, mind pedig a santiago-i képzésről. Klassz lesz. Érzem. Már csak egy hónap... :)

Chorizo

22.

A mai napon 22 éves lettem. Különösebben nem vagyok feldobva a dologtól, annak ellenére, hogy még a rádióban is küldtek nekem egy számot és Amalia (a mentorom) férje (!) egy hatalmas ananásztortát sütött nekem... :) Azt hittem, hogy ennyi idősen végre tisztábban látok pár dolgot a nagybetűs ÉLETben. Hát, tévedtem. Egyre kevésbé értem az emberi kapcsolatokat, legyen az magyar vagy spanyol. Szóval a háttérben próbálom megfejteni a lehetetlent, közben pedig pörögnek a hetek. Kicsit átalakult a napirendem, tekintve, hogy Dominik vezényletével heti 2x capoeira edzésre járok. Jól esik ennyire intenzíven mozogni, de azt hiszem ez nem az én műfajom, szóval nem tudom, meddig bírom. Azt hiszem én a jóga vagy a Pilates mellett teszem le a voksom... :) Szerdánként linómetszésre járunk Eszterrel. Anno még az általános iskolában csináltam egyszer-kétszer és ezen aztán annyira fel is buzdultam, hogy sikerült egy jó nehéz képet kiválasztanom. Nem is tudom, mire leszek kész vele, de ha meglesz, feltétlenül lefotózom és megmutatom. :) Február közepétől újra lesznek spanyolóráink. Heti 2x. Reméljük a legjobbakat... :) Amúgy félelmetes, mennyire ingadozónak érzem a nyelvtudásomat. Egyszer bátran, gond nélkül nyomom a sódert, másnap meg egy tőmondatot nem tudok kinyögni spanyolul. Borzalom. Viszont! A hétvégén Valenciában jártam. :) Teljesen bele vagyok esve abba a városba! Valami egészen hihetetlen, hogy mennyire jól megfér benne minden: tengerpart, óváros, modern negyed, stb. A lányok otthon maradtak, úgyhogy Dominikkal ketten vágtunk neki az útnak. Eredetileg az volt a terv, hogy szombat délután jövünk is vissza, én viszont nem bírtam magammal és maradtam. Jól tettem. :) Találtam egy klassz hostelt, szóval, ha valaki arra jár, akkor foglaljon bátran ide: Purple Nest Hostel Vicces volt, mert ahhoz képest, hogy low season van, alig találtam szállást az éjszakára. A keresgetés annyira fel is pöccentett, hogy úgy döntöttem, itt az ideje elveszteni a Starbucks-szüzességemet. Egészen pontosan egy málnás sajttortával és egy epres frappuchinoval történt a dolog. És nagyon jó volt. :) Ill. további történelmi pillanat, hogy nagy merészen beültem egy moziba is. Az új Sherlock Holmes filmre. A közönség nagy része amúgy középkorú volt, csodálkoztam is, hogy kiket vonz egy Guy Ritchie film. Szerintem egy jó kis krimire számítottak, nem éppen ilyen stílusban... :) Ja, és el ne felejtsem: büszke kutyatulajdonosok vagyunk! :) Van egy kóbor kutyi, aki mostanában állandóan az ajtónknál téblábol. Chorizo-nak (kolbász) neveztük el. Másra se vágyik, mint egy pár finom falatra és egy kis simogatásra. Végülis mindig is úgy gondoltam, hogy az emberek és a kutyák nagyon is hasonlóak... :) Ó, igen! Ki ne maradjon a blogom gasztronómiai része! Egy barátunk (szintén Jesús) szakács és múlt héten sütött nekünk brownie-t. Hát mit mondjak...? Mennyei. A titka az, hogy mascarponét csöpögtet el a tetején. Hmmm... :) Amúgy ez a falu azt hiszem tartogat még meglepetéseket. Kiderült, hogy 33 különböző nemzetiség képviselteti magát itt. (Megjegyezném újfent: 7000 lakosú település!) Ma az egyik csoportomba pl. egy új kolumbiai kissrác érkezett. Vele nem lesz gond. A sírós-hányós kislány is kezd lassan megbékélni a helyzetével. Ez van, ezt kell szeretni... :)

A nap idézete:
"Meg kell tanulnunk vágyakozni az után, ami a miénk." (Simone Weil)

Kölyökidő

Nagynéném állítása szerint másról sem szól a blogom, csak a bulikról, úgyhogy úgy döntöttem, a mai bejegyzést csak és kizárólag a munkámnak szentelem:

Szóval: két csoporthoz vagyok beosztva (2-3 évesek), akikre egy-egy óvónő vigyáz. 11-ig az első csoporttal (10 fő), utána a másikkal (14 fő) vagyok. Hogy mi is a feladatom? Bármi, ami jön! Együtt játszunk, segítek a tisztálkodásnál, az ebédnél, alvásnál, hazamenetelnél stb. Hál' Istennek a gyerkőcök zöme már szobatiszta, bár előfordulnak még apróbb-nagyobb balesetek. Ezeket általában egy napra időzítik mindannyian. Szerintem a háttérben konspirálnak ám rendesen...! :) Van egy oktatóprogram. Ez egy elég komplex dolog, már a totyogósoknál elkezdődik. Mi most éppen a színeknél tartunk. Ma sárga labdát festettünk például. :)
Hazudnék, ha az mondanám, nincsenek kedvenceim. De szerintem ez normális, ne mondja nekem egy pedagógus sem, hogy ne lennének gyerekek akikkel jobban ill. kevésbé szimpatizálnának! Utóbbi is akad, bizony. Van egy kislány, aki abban a pillanatban iszonyatosan idegesítő rinyálásba kezd (tudom, hogy ez a szó eléggé súlyos, de képtelen vagyok máshogy kifejezni), amint a kolléganőm kiteszi a lábát a teremből. Egyszerűen képtelen vagyok hatni rá, de más nevelők is így állnak a dologgal... Annyira felstresszeli magát a kislány, hogy rendszeresen kidobja a taccsot! Amit kinek kell feltakarítania? Így van! Hát nekem!
Kisgyerekekkel dolgozni klassz, ez tény, de nem csupán móka és kacagás! Jól le tudnak fárasztani a kis pockok, az egyszer tuti! :)

PS: Tök érdekes, ma figyeltem fel arra, hogy egyedül egy román kislány anyukája mondja azt, hogy Gracias!, mikor elviszi a gyereket délután. Szóval lehet, hogy a közép-kelet európaiakat sokszor lenézik nyugaton, de udvariasságban akkor is sokkal jobbak vagyunk. Lásd: engem még egy spanyol férfi sem engedett előre az ajtóban... Persze, tudom, hogy ez nem a világ vége, de én már csak egy ilyen régimódi chica vagyok. :)