Ma egy igen terjedelmes bejegyzés következik. Valamivel személyesebb is, mint az eddigiek, tekintve, hogy kikaptam, mondván túl sok a duma, térjek végre a lényegre! :)
Íme a hétvégénk. Aminek még közel sincs vége…!
Ha ez így folytatódik, végelgyengülésben múlok ki hamarosan… :)
Ahogy Eszter mondotta vala: „És az egész úgy kezdődött, hogy kenyeret akartunk venni!” Ez egy abszolúte kivitelezhetetlen feladatnak bizonyult péntek este, tekintve, hogy mire elindultunk otthonról, már bezárt minden élelmiszerüzlet. De mondván, ha már a környéken járunk, ugorjunk be egy itókára a lassan törzshellyé kinevezendő Equilibrio pubba. Ez az a hely, ahova legelőször ültünk be együtt négyen és ahol a csapostól ’jég nélkül’ (sin hielo) helyett sin helado, azaz fagyi nélkül kértem a Fantámat… :) Szóval történt vala, hogy megjelent egy újdonsült ismerős, egy fiatal srác, aki a helyi rádióban dolgozik és mellette tanul is. (Amúgy ezt a dolgozom és tanulok is kombinációt sokan űzik itt.) Csatlakozott hozzánk, aztán lassan megérkeztek a barátai. És azok barátai. És szépen lassan tízen ültünk két asztal körül. Igyekeztem tökélyre fejleszteni szájról olvasási képességeimet. Sajnos igen kevés sikerrel. Ugyanis a spanyol bárokban hihetetlenül nagy a hangzavar. Este 11 körül indul be igazán az élet, mindenki próbálja túlkiabálni a másikat ill. az amúgy is mindig üvöltő háttérzenét. Mivel igen sokszor produkáltam süketségre utaló jeleket, így kb. minden második mondatom, az volt, hogy: Lo siento, pero no oigo bien! (Bocsi, de nem hallak!) Limitált nyelvi képességeim természetesen sokat segítettek az éjszaka folyamán, de lesz ez még ígyse…! :) Szerettünk volna minél tovább maradni a lányokkal, tekintve, hogy ez egy igen jó alkalomnak bizonyult, új ismerősök szerzésére! :)
A probléma csupán az volt, hogy a héten elhatároztuk, elmegyünk Albacetébe együtt. Albacete a legközelebbi ’nagyváros’ (kb. 160.000 lakos), turisztikai szempontból abszolút érdektelen, de a környék közlekedési és közigazgatási központja. Nos, ide terveztük az utat, mivel mindannyiunk a ruhával spórolt anno a bőröndök összeállításánál és megérett a helyzet, pár új darab beszerzésére. Egy hajnali hajmosást követően 2-kor sikerült végre ágyba bújnom. 4 óra alvás után – meglepően frissen – harcra kész voltam, de a lányok nem érezték jól magukat és inkább otthon maradtak. Így Dominikkal ketten vágtunk neki az útnak. Az út kocsival félórás. Na, most ezt négyszeresére sikerült növelnie a busztársaságnak, tekintve, hogy minden áldott faluban megálltunk... :S Albacete valóban nem nagy szám, de legalább hasznos volt szétnézni kicsit. Sajnos sok mindennek nem jutottam a végére, de legalább tudjuk, hogy legközelebb merre induljunk, ha valamit el akarunk intézni. Ha van valami amit Magyarországon és Spanyolországban egyaránt rühellek, az a tömegközlekedés. San Clementének különösen rossz. Illetve számunkra, tekintve, hogy akkor van a legkevesebb lehetőségünk bármerre is utazni, amikor ráérünk. Azaz hétvégén. Az utolsó lehetőségünk hazajutni Albacetéből délután 3:30-kor volt…
Két óra ismételt buszból kifelé bambulás után hazaestünk, a hölgyszakasz pedig kávéra éhezve várt már minket, így elmentünk a második számú törzshelyre, a La Posada del Reloj-ba, ahol sikerült egy különösen borzasztó cappuccinót elfogyasztanom. A kávézó azon kevés helyek egyike, aminek kiülős része is van. Nagyon klassz helyen van, a főtér mellett. Aztán spuri haza, kitölteni a jelentkezési lapokat a szombat esti táncóráinkra. Bizony, bizony! :) Annyira klassz volt!!! Egy kubai salsaszerű dolgot tanultunk először (nem tudtam megjegyezni a nevét, de utánajárok…), utána pedig merengue-t. Még jó is, hogy nem jött ki pontosan a fiú-lány elosztás, így sokat táncoltam a tánctanárral is, aki mellesleg a vállamig ért. :) Vicces volt. De tök jó olyannal táncolni, akinek már nagy a tapasztalata, észrevétlenül vezet és csak a zenére kell koncentrálni, semmi másra. Szóval klassz volt! Egy óra után már éreztem, ez a kis táncikálás eléggé izomlázgyanús. Erre még rátettünk egy lapáttal otthon, tekintve, hogy Dominik capoeirázik és tanultunk tőle pár alapdolgot. Szóval igazán kimozogtuk magunkat, jól is esett nagyon! Állítólag hétfőnként jóga is van valahol. Ennek utána szeretnék járni még, mert én anno csináltam kb. fél évig és nagyon jót tett! Csak ajánlani tudom mindenkinek!
A capoeira után összedobtunk egy vacsit, de sajnos éreztem már, hogy valami nagyon nem klappol. Pontosabban úgy elkezdett fájni a torkom, hogy csak na és nyelni is alig tudtam. Reméltem, semmi Bazka-féle vírus. Szegényt eléggé megviselte valami a napokban. A vacsi közepén váratlanul valaki csengetett, hát nem a helyi rádiósztárunk volt az! :) Közölte, hogy van még három hely a kocsijában, a közeli Villarobledoba megy egy barátnőjével bulizni, hát tartsunk vele! Most mondhatni „kapóra is jött”, hogy nem éreztem magam valami fényesen. Otthon maradtam kúrálni magam, a többiek pedig éjfél körül elmentek bulizni. Baromi fura volt egyedül otthon, mivel nagyon sok időt töltünk együtt!
Hát körülbelül ennyi lett volna a mondandóm. Most pedig, vasárnap délután Nektek pötyögök és kíváncsian várom a többiek élménybeszámolóját! :)
Tegnap újra általános iskolás lehettem: egész nap süvegeket vagdostam fekete kartonpapírból a gyerekeknek. Aztán eszembe jutott, hogy hol van az a kreatív Ági, aki anno voltam? Annyi minden kézművesdolog érdekelt engem régebben, nem is voltam rossz! Tele is vagyok otthon kellékekkel, mégis, mintha valami kiölte volna belőlem a kreativitást. Ez a folyamat a gimiben kezdődött és az egyetem mondhatni vajmi keveset segített a dolgon... No, de visszatérve a lényegre: varázsló- és boszorkánysüvegek! :) Halloween van ma, bizony! Bár itt sem ünneplik úgy, mint az USA-ban, azért jó indoknak bizonyul arra, hogy házibulit tartsunk itthon. Ne kérdezzétek, mi a program, kik lesznek itt egyáltalán, mert nem tudok semmit! :D Tranquilo...! ;) Egyet tudok csak a mai estével kapcsolatban: alig várom már, hogy a buli előtt még újra megpörgessen a vállamig sem érő tánctanár! :D
