No, Kedveseim! A spanyol kaland véget ért. Immár Zalaegerszegről írok Nektek. Hétfő hajnalban értem haza. Hazudnék, ha azt mondanám, könnyű volt az elmúlt két hét. De hát egyszer minden jónak vége szakad... Kezdődik hát egy egészen új, budapesti fejezet - avagy magyar kalandra fel...! :)
Ovisainktól és munkatársainktól egy fiesta keretében búcsúztunk. Utána másfél hét vakációt engedélyeztünk magunknak. Kolléganőnknek, Maria José-nak hála, Toledóba is eljutottunk, így a végén. Toledo kihagyhatatlan! Gyönyörű! Teljesen beleszerettem. Egy jótanácsot adnék csak az odalátogatóknak - ugyanazt, amit én is kaptam minden Toledót megjárt ismerősömtől: kényelmes cipőben menjél...!!! ;)
Aztán jártunk még La Rodában is. La Roda San Clementétől félórás autóútra fekszik. Itt látogattunk el egy hamisítatlan spanyol feriára. A feria gyakorlatilag a mi búcsúinkhoz hasonlítható esemény, annyi különbséggel, hogy jóval tovább tart, mint nálunk, akár egyhetes is lehet.
Az utolsó pénteken búcsúbulit rendeztünk. Jólesett, hogy mindenki eljött, aki fontos volt számunkra. Tudom, hogy bármikor is látogatok vissza, szeretettel várnak.
Vendég nélkül viszont az utolsó hét se telhetett el. Cécile járt nálunk, egy belga ex-önkéntes leányzó Bilbaóból. Őt még első kinti tréningünkről, Santiago de Compostelából ismerjük. Jó, hogy itt volt, együtt aztán utoljára kicsit mi is turistaszemmel néztünk kis falunkra. Belmontébe is ellátogattunk, ahol nemrég adták át a felújított várat. Gyönyörű farozettás a mennyezete, ablakaiból szélmalmokat látni etc. Szóval igazán manchego, azaz la manchai a javából! :) Az erős napsütést aztán már szegény kis fényképezőgépem sem bírta tovább, így megboldogult. Végleg. Pont egy héttel Eszteré után...
Másnap Cécile Murciába utazott tovább. Dominikkal. Így aztán elbúcsúztunk totálisan lökött, mégis legeslegjobb német barátomtól. Sírás nélkül persze nem ment a dolog. Bár teljesen biztos vagyok benne, hogy tartjuk majd a kapcsolatot. Különben is el kéne látogatnom Németföldre, kicsit ugyanis fel kéne frissíteni haldokló nyelvtudásomat...
Aztán jött minden utazás legrosszabb része: a pakolás. Szombat este, fél 9-kor teljesen bepánikoltam, mivel olybá tűnt, nem fognak beleférni a 10 hónap motyói a bőröndjeimbe... Így hát szert tettem egy újra, az utolsó utáni pillanatban - örök hálám a kínai üzletnek! :)
Vasárnap aztán indultunk haza. Délelőtt búcsúzkodtunk még egyet mentorunktól, Amaliától és kedvenc spanyol szakácsomtól, Jesústól, akinek még legjobb brownie receptjét is sikerült lenyúlnom... :) Luis, San Clemente legjobb rádiósa és legtrendibb spanyoltanárnője, Eva kísért ki minket a buszállomásra.
Meglepődtem, mennyire jól bírtuk a hazautat Eszterrel. Azt hiszem, ehhez hozzátartozik az is, hogy a reptéren találkoztunk egy nagyon klassz házaspárral, Rozival és Józseffel, akik már harmadszor tették meg az El Caminót. Idén éppen Fatimából, Portugáliából. Szeretem a világjáró embereket. Mindig tele vannak újabb és újabb történetekkel, élményekkel. Inspirálnak. Izgatja őket az ismeretlen. Nyitottak az emberek felé. Így érdemes csak élni, nem...? :)
Hát ennyi...
Még egyszer szeretném megköszönni Nektek, hogy olvastátok a blogot! Remélem jól szórakoztatok! Én mindenképpen...! :)
Un beso,
Ági
Ovisainktól és munkatársainktól egy fiesta keretében búcsúztunk. Utána másfél hét vakációt engedélyeztünk magunknak. Kolléganőnknek, Maria José-nak hála, Toledóba is eljutottunk, így a végén. Toledo kihagyhatatlan! Gyönyörű! Teljesen beleszerettem. Egy jótanácsot adnék csak az odalátogatóknak - ugyanazt, amit én is kaptam minden Toledót megjárt ismerősömtől: kényelmes cipőben menjél...!!! ;)
Aztán jártunk még La Rodában is. La Roda San Clementétől félórás autóútra fekszik. Itt látogattunk el egy hamisítatlan spanyol feriára. A feria gyakorlatilag a mi búcsúinkhoz hasonlítható esemény, annyi különbséggel, hogy jóval tovább tart, mint nálunk, akár egyhetes is lehet.
Az utolsó pénteken búcsúbulit rendeztünk. Jólesett, hogy mindenki eljött, aki fontos volt számunkra. Tudom, hogy bármikor is látogatok vissza, szeretettel várnak.
Vendég nélkül viszont az utolsó hét se telhetett el. Cécile járt nálunk, egy belga ex-önkéntes leányzó Bilbaóból. Őt még első kinti tréningünkről, Santiago de Compostelából ismerjük. Jó, hogy itt volt, együtt aztán utoljára kicsit mi is turistaszemmel néztünk kis falunkra. Belmontébe is ellátogattunk, ahol nemrég adták át a felújított várat. Gyönyörű farozettás a mennyezete, ablakaiból szélmalmokat látni etc. Szóval igazán manchego, azaz la manchai a javából! :) Az erős napsütést aztán már szegény kis fényképezőgépem sem bírta tovább, így megboldogult. Végleg. Pont egy héttel Eszteré után...
Másnap Cécile Murciába utazott tovább. Dominikkal. Így aztán elbúcsúztunk totálisan lökött, mégis legeslegjobb német barátomtól. Sírás nélkül persze nem ment a dolog. Bár teljesen biztos vagyok benne, hogy tartjuk majd a kapcsolatot. Különben is el kéne látogatnom Németföldre, kicsit ugyanis fel kéne frissíteni haldokló nyelvtudásomat...
Aztán jött minden utazás legrosszabb része: a pakolás. Szombat este, fél 9-kor teljesen bepánikoltam, mivel olybá tűnt, nem fognak beleférni a 10 hónap motyói a bőröndjeimbe... Így hát szert tettem egy újra, az utolsó utáni pillanatban - örök hálám a kínai üzletnek! :)
Vasárnap aztán indultunk haza. Délelőtt búcsúzkodtunk még egyet mentorunktól, Amaliától és kedvenc spanyol szakácsomtól, Jesústól, akinek még legjobb brownie receptjét is sikerült lenyúlnom... :) Luis, San Clemente legjobb rádiósa és legtrendibb spanyoltanárnője, Eva kísért ki minket a buszállomásra.
Meglepődtem, mennyire jól bírtuk a hazautat Eszterrel. Azt hiszem, ehhez hozzátartozik az is, hogy a reptéren találkoztunk egy nagyon klassz házaspárral, Rozival és Józseffel, akik már harmadszor tették meg az El Caminót. Idén éppen Fatimából, Portugáliából. Szeretem a világjáró embereket. Mindig tele vannak újabb és újabb történetekkel, élményekkel. Inspirálnak. Izgatja őket az ismeretlen. Nyitottak az emberek felé. Így érdemes csak élni, nem...? :)
Hát ennyi...
Még egyszer szeretném megköszönni Nektek, hogy olvastátok a blogot! Remélem jól szórakoztatok! Én mindenképpen...! :)
Un beso,
Ági
2 megjegyzés:
Szia Ági!
Hát egyszer tényleg minden véget ér. Jó volt hallani/olvasni rólad néha. Sok szerencsét újra otthon, aztán meg legyen még sok szép utad körös-körül a világban!!! :)
Szia Ági!
Te nem ismersz engem, de én a a legkorábbi (csecsemőkor) énednek voltam egy kicsit a szemtanúja - védőnőként találkoztunk, a tanácsadásra hoztak a szüleid.
Nagy örömmel olvastam soraidat - vagyis a teljes blogot egyfolytában - a ZH cikke ajánlására.
Nem tudtam abbahagyni......nagyon élvezetes volt minden mondatod, képed.... kicsit ott voltam veled Spanyolhonban, ahol még sajnos soha nem jártam, de a mediterrán életérzés a sajátom (olasz, görög tapasztalatok) És egy kicsit Ádám fiam Erasmus ösztöndíjának a helyszíneit, kirándulásait, tapasztalatait is visszahoztad ( Valencia, Casteionban tanult? bulizott? át egy félévet). Az akkor szövődött barátságai azóta is tartanak, hiába a nagy távolság (USA, Hollandia, Németország, stb)
Gratulálok!!! Szüleidnek is, és örülök, hogy újabb példáját adtad annak, hogy milyen értékes fiataljaink vannak.
dr. Horváthné Jakab Anna Zalaegerszeg
Megjegyzés küldése