Jó messze el

Múlt hétfőn kaptam egy nagyon rossz hírt otthonról. Nem szeretnék írni a történtekről, azt hiszem, úgyse tudnék megfelelően fogalmazni. Legyen elég annyi, hogy éreztem, ennyi minden után nekem most el kell húznom egy kis időre a megszokott közegből. Máshol, másokkal, meg magamban is akartam lenni egy kicsit. Így jött a zaragozai utazás ötlete.

Zaragoza, lévén, hogy 7 óra buszútra van héttornyos kis falucskámtól, pont beleillett a terveimbe. Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy nemrég kaptam egy égi jelet. Amikor itt voltak a szüleim, elmentünk a madridi Zsófia Királynő Múzeumba (Museo Reina Sofía). Volt ott egy szobor, ami hihetetlenül megfogott (igazából az egyetlen...): El gran profeta. A művészt Pablo Gargallo-nak hívják, utánanéztem neten, és hát nem Zaragozában van önálló múzeuma…? :) Ennél viszont sokkal fontosabb, hogy egy szintén magyar, önkéntes barátomat is látni szerettem volna. András (blogja jobbra fenn!) a francia Annabelle-lel együtt értelmi és testi sérültekkel foglalkozik.

Péntek este érkeztem. Szombaton felfedeztem a várost, ami egyébként az 5. legnagyobb Spanyolországban. Első látásra fura volt, hogy ilyen békésen megfér benne minden: egymás mellett a modern művészet ’remekei’ (igen, ez irónia volt…) és a régi, történelmi épületek. Láttam Pilar-t, aki Zaragoza ’Virgen de Rus’-a. Na, most aki nem olvasta eddig rendszeresen a blogot, azt jól megfogtam, mi…? Úgy kell Nektek…! ;) Szóval: Pilar a helyi védőszent. Aztán voltam siestában ejtőzni az Ebro folyó partján. A háttérben Moby szólt egy lounge bár hangszóróiból. Nagyon jó volt. Van pár pillanat, amit csak a vízpart adhat az embernek, ebben egészen biztos vagyok. Aztán elmentem ugye a Gargallo Múzeumba, a szobrász ezennel abszolút favoritommá lépett elő! Voltam utána speckó sütiboltban. Ahogy beléptem, megremegett a lábam, nem mondom… :) De hősiesen ellenálltam a kísértésnek, mivel, mondjuk úgy, hogy nem önkéntes-fizuhoz vannak igazítva az áraik…

Olyan nagy szerencsém volt, hogy a többiek is ki szerettek volna mozdulni a városból vasárnap, így aztán béreltünk kocsit és irány a Pireneusok! Először is a Loarre település felett emelkedő várat látogattuk meg. Kiderült, itt forgatták a Mennyei Királyság (Kingdom of Heaven) c. filmet Orlando Bloommal a főszerepben. (Holnap ki is veszem DVD-n, hogy újranézzem! :) Ha a várból olyan sok nem is maradt meg az utókornak, azt hiszem, a kilátás mindenért kárpótolt minket. Továbbállva ellátogattunk két völgyrendszerbe: ezek a Valle de Hecho ill. Valle de Ascó. Hihetetlenül bájos hegyi falvakban csatangoltunk. Én állítom, hogy előttünk ott magyar nem járt soha… :) De András azt mondta, ne bízzam el magam! Elvégre Hecho-ban volt egy Cafetería Danubio (Duna Kávéház) is… :) Este Jaca-ba mentünk, ami egy aranyos, de eléggé álmos kisváros, a Pireneusok lábánál. Itt már találkozhat az ember a camino-t gyűrő zarándokokkal is.

Hétfő délelőtt még gyorsan megnéztem a zaragozai Expo maradékait. 2008-ban rendezték meg egy hatalmas, városszéli, folyóparti területen. A kiállítás fő témája a víz ill. a vízgazdálkodás volt, minden ennek a jegyében épült. Az összes létesítmény igen futurisztikus volt, meg kell hagyni. A pavilonokat most alakítgatják át irodaházakká. A terv az volt, hogy az Expo után akkor irány hazafelé. Nem így lett. Mivel a (nem túl kedves) pénztáros hölgy közölte, hogy sajnálom, señorita, de ma már nem tud eljutni Madridba, tekintve, hogy nincsenek üres helyek a buszokon... Végigfuttattam hát okos kis fejecskémben az opciókat és arra jutottam, hogy a legjobb, ha maradok még egy éjszaka erejéig Zaragozában. András már reggel elutazott Barcelonába, így szegény Annabelle-t boldogítottam hát. Nem hinném, hogy az este rögtönzött palacsintáimmal visszahoztam őt a sokkos állapotból, amit maradásom okozott, de legalább megpróbáltam… :) Kedden aztán tényleg elhagytam a várost. De remélem nem örökre! ¡Hay que volver! – azaz vissza kell térni egyszer! :)