Már egy jó ideje elterveztem, hogy írok Nektek a spanyol gasztronómiáról. Íme:
Azt hiszem senkit nem ér meglepetésként, hogy egy átlagos spanyol háztartásban jóval több halféle fogy, mint pl. Magyarországon. Ez természetesen a tenger közelségével és ebből adódóan igen kedvező árával is magyarázható. Meg kell mondanom, hihetetlenül élvezem, hogy ennyiféle halat és egyéb tengeri kütyüt lehet kapni itt. Abszolút favoritom a garnélarák (langostinos). Van abban valami csábító, amikor farkasszemet nézel azokkal a kis fekete szemeivel... :) Én kifejezetten élvezem még a megpucolását is. Finnyásoknak a koktélrákot (gambas) ajánlanám, aminek az elkészítése abszolút semmi macerával nem jár: fokhagymás olívaolajon kicsit megfuttatod és voilá! Annak, aki viszont még nem barátkozott meg az ilyen jellegű ételekkel, két dolgot javasolnék. Otthon is kaphatóak a panírozott rákollók (muslitos de mar) és a rákrudak (tronquitos de mar). Előbbitől nem kell megijedni, hiszen nem az ollót kell körberágni, hanem egyszerűen csak annál fogva tudod megenni a csirkehúshoz hasonlítható rákhusit. Nyammm... :) A rákrudak első számú kedvenceimmé váltak az utóbbi időben, hiszen nagyon gyorsan elkészíthetőek: csak ki kell kapni a mélyhűtőből, be a mikróba és máris lehet enni. Köret mellé vagy akár salátába keverve. Maga a tökély... :) Másik favoritom a fokhagymakrém (ajioli), ami még egy egyszerű pirítóssal is csodákat művel. És, hogy milyen is az igazi spanyol pirítós? Természetesen olívaolajjal kenjük meg a még meleg, ropogós kenyérszeletünket. Ennyi. Esetleg egy paradicsom levét ráfolyathatjuk még, ha túl száraz lenne az ízlésünknek. Amúgy ha már az olívánál tartunk. Az oviban a gyerekek kedvence az olívabogyó! Állítom, hogy ha egy szelet csoki és egy bogyesz között kellene választaniuk, utóbbi mellett döntenének... :) Az az igazság, hogy én egy időben annyit ettem, hogy most már rá se tudok nézni... :) Viszont rájöttem, hogy a fekete bogyó sem rossz, sőt! Van valami, ami viszont igen felkapott errefelé és ki nem állhatom: a csicseriborsó (garbanzos). Hasonló érzéseket vált ki belőlem a kifejezetten a mi környékünkre jellemző gachas. Körülbelül olyan íze van, mint valamiféle lisztes zsírnak. Így is készül. Nem ajánlom. De a spanyol borokat, amik az egész világon méltán híresek, annál is inkább. Viszont érdekes, hogy egy spanyol SOHA nem inna bort egy bárban, hiszen azt csakis az étkezésekhez fogyasztják. (Úgy gondolom, az egész országban egyedül Bazka és Eszter dacol kitartóan ezzel a szokással... :) Ha pedig már a bároknál tartunk. Meg kell jegyeznem, hogy életem eddigi 22 éve alatt nem töltöttem el annyi időt bárokban, mint mióta itt vagyok. Ez nem azt jelenti, hogy alkoholistává váltam volna, egyszerűen csak Spanyolországban a bárokban folyik az élet és kész. Egész családok ülnek be, nagymamástul, kisgyerekestül a hétvégéken. Nem egyszer fordult már elő, hogy valamelyik kissrácommal találkoztam az oviból - az éjszaka közepén. Amúgy egy ilyen nagy zabás (értsd: én :) számára igen kedves szokás, hogy a bárokban a sör mellé automatikusan tapas-t hoznak ki. Bára válogatja, hogy mit is szolgálnak fel csipegetnivalónak. Lehet az sima chips, mogyoró vagy szotyi. Jobb helyeken viszont azért megadják a módját. San Clementében a kedvenc kajás helyünkön (Duo) pl. orosz salátát, sajtot vagy valamilyen speckó spanyol sonkát hoznak ki az innivaló mellé. A tapas hagyománya Andalúziából indult útjára. Sajnos azonban nem sikerült meghódítania az egész országot. A katalánok (mint mindenben...) ebben is különcnek bizonyulnak, náluk ugyanis egyáltalán nem él ez a szokás, ugyanúgy, mint az ország északnyugati csücskében élő galíciaiaknál. Utóbbiaknál egyébiránt hihetetlenül jó a polip ill. kedvencem a caldo gallego, amit egy igen sűrű levesnek titulálnék. Na, és akkor így a végére hagynám a legjobbat. A desszertet. :) Fájó pont ez nekem, mivel a jó idő beköszöntével (tegnap 34'C-ot mért a hőmérő...) bikini-hadműveletbe kezdtünk a csajokkal és a kollegínákkal. No, de erről majd máskor... Szóval: jelen pillanatban megőrülök egy jó kis puncstortáért! Mivel a spanyolok valahogy egészen másképp fogják fel a cukrászsütemények fogalmát, mint mi, magyarok. A sütik többsége egy lágy piskótaalapú valami, ami tocsog vmilyen édes trutyiban. Ami persze finom, de mégsem az igazi... :) A másik véglet pedig a galletas, azaz a kekszek világa. A spanyolok nagyon kekszesek. Nagyon. Bemész egy átlagos élelmiszerüzletbe és egy gondola, az tuti, hogy csak kekszekből áll. Nem is nagyon esznek csokit. Anélkül is van bőven mivel növelni azokat a zsírpárnákat... Hajajjj...
PS: A képen szakács barátunk, Jesús paella-ja látható. Azt hiszem a fotó magáért beszél... :)
Azt hiszem senkit nem ér meglepetésként, hogy egy átlagos spanyol háztartásban jóval több halféle fogy, mint pl. Magyarországon. Ez természetesen a tenger közelségével és ebből adódóan igen kedvező árával is magyarázható. Meg kell mondanom, hihetetlenül élvezem, hogy ennyiféle halat és egyéb tengeri kütyüt lehet kapni itt. Abszolút favoritom a garnélarák (langostinos). Van abban valami csábító, amikor farkasszemet nézel azokkal a kis fekete szemeivel... :) Én kifejezetten élvezem még a megpucolását is. Finnyásoknak a koktélrákot (gambas) ajánlanám, aminek az elkészítése abszolút semmi macerával nem jár: fokhagymás olívaolajon kicsit megfuttatod és voilá! Annak, aki viszont még nem barátkozott meg az ilyen jellegű ételekkel, két dolgot javasolnék. Otthon is kaphatóak a panírozott rákollók (muslitos de mar) és a rákrudak (tronquitos de mar). Előbbitől nem kell megijedni, hiszen nem az ollót kell körberágni, hanem egyszerűen csak annál fogva tudod megenni a csirkehúshoz hasonlítható rákhusit. Nyammm... :) A rákrudak első számú kedvenceimmé váltak az utóbbi időben, hiszen nagyon gyorsan elkészíthetőek: csak ki kell kapni a mélyhűtőből, be a mikróba és máris lehet enni. Köret mellé vagy akár salátába keverve. Maga a tökély... :) Másik favoritom a fokhagymakrém (ajioli), ami még egy egyszerű pirítóssal is csodákat művel. És, hogy milyen is az igazi spanyol pirítós? Természetesen olívaolajjal kenjük meg a még meleg, ropogós kenyérszeletünket. Ennyi. Esetleg egy paradicsom levét ráfolyathatjuk még, ha túl száraz lenne az ízlésünknek. Amúgy ha már az olívánál tartunk. Az oviban a gyerekek kedvence az olívabogyó! Állítom, hogy ha egy szelet csoki és egy bogyesz között kellene választaniuk, utóbbi mellett döntenének... :) Az az igazság, hogy én egy időben annyit ettem, hogy most már rá se tudok nézni... :) Viszont rájöttem, hogy a fekete bogyó sem rossz, sőt! Van valami, ami viszont igen felkapott errefelé és ki nem állhatom: a csicseriborsó (garbanzos). Hasonló érzéseket vált ki belőlem a kifejezetten a mi környékünkre jellemző gachas. Körülbelül olyan íze van, mint valamiféle lisztes zsírnak. Így is készül. Nem ajánlom. De a spanyol borokat, amik az egész világon méltán híresek, annál is inkább. Viszont érdekes, hogy egy spanyol SOHA nem inna bort egy bárban, hiszen azt csakis az étkezésekhez fogyasztják. (Úgy gondolom, az egész országban egyedül Bazka és Eszter dacol kitartóan ezzel a szokással... :) Ha pedig már a bároknál tartunk. Meg kell jegyeznem, hogy életem eddigi 22 éve alatt nem töltöttem el annyi időt bárokban, mint mióta itt vagyok. Ez nem azt jelenti, hogy alkoholistává váltam volna, egyszerűen csak Spanyolországban a bárokban folyik az élet és kész. Egész családok ülnek be, nagymamástul, kisgyerekestül a hétvégéken. Nem egyszer fordult már elő, hogy valamelyik kissrácommal találkoztam az oviból - az éjszaka közepén. Amúgy egy ilyen nagy zabás (értsd: én :) számára igen kedves szokás, hogy a bárokban a sör mellé automatikusan tapas-t hoznak ki. Bára válogatja, hogy mit is szolgálnak fel csipegetnivalónak. Lehet az sima chips, mogyoró vagy szotyi. Jobb helyeken viszont azért megadják a módját. San Clementében a kedvenc kajás helyünkön (Duo) pl. orosz salátát, sajtot vagy valamilyen speckó spanyol sonkát hoznak ki az innivaló mellé. A tapas hagyománya Andalúziából indult útjára. Sajnos azonban nem sikerült meghódítania az egész országot. A katalánok (mint mindenben...) ebben is különcnek bizonyulnak, náluk ugyanis egyáltalán nem él ez a szokás, ugyanúgy, mint az ország északnyugati csücskében élő galíciaiaknál. Utóbbiaknál egyébiránt hihetetlenül jó a polip ill. kedvencem a caldo gallego, amit egy igen sűrű levesnek titulálnék. Na, és akkor így a végére hagynám a legjobbat. A desszertet. :) Fájó pont ez nekem, mivel a jó idő beköszöntével (tegnap 34'C-ot mért a hőmérő...) bikini-hadműveletbe kezdtünk a csajokkal és a kollegínákkal. No, de erről majd máskor... Szóval: jelen pillanatban megőrülök egy jó kis puncstortáért! Mivel a spanyolok valahogy egészen másképp fogják fel a cukrászsütemények fogalmát, mint mi, magyarok. A sütik többsége egy lágy piskótaalapú valami, ami tocsog vmilyen édes trutyiban. Ami persze finom, de mégsem az igazi... :) A másik véglet pedig a galletas, azaz a kekszek világa. A spanyolok nagyon kekszesek. Nagyon. Bemész egy átlagos élelmiszerüzletbe és egy gondola, az tuti, hogy csak kekszekből áll. Nem is nagyon esznek csokit. Anélkül is van bőven mivel növelni azokat a zsírpárnákat... Hajajjj...
PS: A képen szakács barátunk, Jesús paella-ja látható. Azt hiszem a fotó magáért beszél... :)
1 megjegyzés:
Éljen a tapas és a churros!
Megjegyzés küldése