Egyveleg

No, kérem. Mindenkit előre figyelmeztetnék, hogy mielőtt belevágna az alábbi bejegyzés olvasásába, szerelkezzen fel két hétre elegendő hideg élelemmel, tekintve, hogy egy jó ideje nem jelentkeztem és bőven van miről beszámolnom. Na, akkor ugorjunk is neki! :)

Félidős képzés:

Bármennyire is hihetetlenül hangzik, már több, mint fél éve Spanyolországban leledzem. Ennek apropóján március végén Andalúziába utaztunk 3 az 1-ben pajtásaimmal (értsd: élet/lakó/munkatársaimmal). Sajnálatos módon azonban nem egy nagyobb városban, hanem ismételten egy faluban találtuk magunkat, név szerint Mollina-ban. Az előző, mondhatni családiasra sikerült képzésekhez képest, most kb. 85 másik, Spanyolországban élő önkéntessel ill. mentoraikkal tölthettünk el négy nagyon klassz napot. Megmondom őszintén, egyáltalán nem volt ínyemre ez a nagy létszám, mert mire eldőlt, kivel is van igazán egy hullámhosszon az ember lánya, addigra már mehettünk is szépen haza... A képzés voltaképp egy összegzése volt annak, hogy mit is csinálunk itt, mik valósultak meg a terveinkből ill. esetlegesen mik nem, utóbbin pedig hogyan dolgozhatunk tovább. Egy nap kirándulást szerveztek nekünk Osuna-ba, ami egy tipikus andalúz falu. Valami mese. De tényleg. (lásd. fotó) Visszatérve Mollinába, esténként serényen látogattuk a helyi vendéglátó egységeket. Azt hiszem rajtunk kívül sok bevételük nem is volt a héten... :) Megismerkedtem jó pár nagyon aranyos emberkével, akikkel remélhetőleg Facebook Őszentségének hála nem hal meg a kapcsolat egyhamar. Persze klassz volt látni a régi ismerősöket is: Rebekát, Andrást a hajdúszoboszlói képzésről, Serena-t, Aileent, Matthieu-t, Erhant a santiago-iról.

Hófödte hegyek:

A hétvégét sokan a nem is olyan messzi Málaga-ban vagy Granada-ban töltötték, én viszont inkább megspóroltam magamnak a jegyátíratási macerát és Madrid felé vettem az irányt Eszterrel. Serenának, tiszteletbeli olasz anyukánknak hála két éjszakát töltöttünk a fővárostól 80 km-nyire található Gargantilla del Lozoya nevű kis hegyi falucskában. Serena és az angol Andrew egy ökoprojektben vesznek részt, mentoruk, Nacho irányítása alatt. Aki egyébiránt a település polgármestere. Nacho a házát nap- és szélenergiával fűti, az udvarban éppen egy üvegház létrehozásában ügyködnek. A multi-kulti ott folytatódott, hogy rajtunk kívül is bővült a ház lakóinak száma, a magyar Adrienn és a szintén angol Paul lévén. Gyönyörű helyeket láttam újfent. Kicsit Ausztria és Írország keveréke volt a táj, teljesen lenyűgözött!

Madrid:

Vasárnap aztán irány Madrid! Nagyvárosi levegő, hömpölygő embertömeg, Starbucks és a tudat, hogy körülötted mindig történik valami. Hihetetlenül jó érzés volt. Komolyan mondom, egy jó ideig nem szeretnék faluban lakni. Voltaképpen soha többet... :) (Kivéve persze leendő őrségbeli hétvégi vityillómat... ;) Visszatérve a témához: a gyönyörű napsütésnek hála, Madrid lakóinak 99%-a a város legfelkapottabb parkjában a Retiro-ban pihente ki a hét fáradalmait. Csatlakoztam én is a napozó lustálkodók népes táborához. Tőlem jobbra egy belga (?) srác gitározott, mellette egy csoport Erasmusos diák beszélgetett egy marokkói fickóval, akinek hála jó pár új infót tudtam meg pl. Casablancáról. :) Nagyon furcsa volt annyi ember között teljesen ismeretlenül. Megszoktam már, hogy az elmúlt hetekben mindig volt mellettem valaki. Ez a kis magányom (ami egyébként hihetetlenül jólesett...), egészen hétfő estéig tartott.

Kati és Jennifer:

A Wizzair-nek "köszönhetően" 1,5 óra késéssel, de pozsonyi barátnőm, Kati is megérkezett végre! Újabb két éjszaka következett Madridban. Azt hiszem, teljesen beleszeretett a városba. Amit abszolút meg is tudok érteni... :) Japán turistákat meghazudtoló fényképezési szokásai lévén minden szép helyet lencsevégre kapott. Mivel a városban volt Dominik is, találkoztunk vele és német barátaival, Vanessa-val és Camilo-val. Teljesen véletlenül még egy filmpremierbe is belefutottunk, ahol aztán tőlünk karnyújtásnyira osztogatta az autogramokat Jennifer Aniston és Gerard Butler. Vicces volt. :) Spanyol hírességeket is láttam, bár ez csak a mellettünk álló helyi fiatalok magyarázata után tudatosult bennem. Utolsó nap elmentünk a Prado-ba is, ahol zömmel Goya (pl. A meztelen Maya) és Velázquez (Las meninas) festményeket láttunk. A XX. századi festészet hódolói viszont jobb, ha Madrid másik két múzeumát (Reina Sofia és Thyssen) keresik fel, tekintve, hogy a Prado-ban egy Picasso, Dalí vagy Miró kép sincsen. Amit bántam is egy kicsit...

Klán gyűlés:

Szerda este San Clemente felé vettük az irányt. Kati, azt hiszem, a falu szebbik arcát láthatta, tekintve, hogy Húsvét lévén szokatlanul sokan töltötték itthon az ünnepeket. Csütörtökön és pénteken voltak a tradicionális körmenetek, ahol a szenteket ábrázoló szobrokat a vállaikon hordozzák végig a faluban a beöltözött önkéntesek. Akik egyébiránt totál úgy néznek ki, mintha a Klux Klux klánból szalajtották volna őket. Félelmetes - is lehetett volna, ha nincsenek színes ruhákba öltözött felvonulók is. Akár még gyerekek is beöltözhetnek amúgy, akik cukorkákat osztogatnak a bámészkodó pórnépnek. Egy szó, mint száz, az egész dolog elég bizarr volt, kérdezzétek meg Katit, ha nekem nem hisztek...! :)

Furi:

Azzal, hogy Kati itt volt, egy ponton végre találkozott a két életem. Az ottani meg az itteni. Az otthoni meg az itthoni. :) Furcsa érzés ez, azt hiszem, csak akkor érti meg igazán az ember, ha huzamosabb időt tölt távol a családtól, barátoktól, munkától, iskolától, a megszokott mindentől meg az utcakövektől. Ugyanakkor személy szerint én mindenkinek előírnám ezt a kalandot, mert az ember az új környezet által iszonyatosan sokat tapasztal és ezáltal tanul. Nem csak nyelvet, meg kulturális szokásokat, hanem emberismeretet is. És ami a legfontosabb: önmagáról is. Néha tényleg nem árt eltávolodni a megszokottól és mint egy külső szemlélő, felülről tekinteni kis életünkre. Hiszem, hogy az ember rátalál pár morzsára, amin aztán útnak indulhat. Csak az irányt nehéz megtalálni. De azt nagyon.